Kedves Anyukatársam!
Az idei nyár sem telhet el úgy, hogy Mi anyukák ne kerüljünk a fókuszba.
Kisgyermekes anyukaként nehéz olyan időtöltést találni, ahova babánkkal, kisebb gyermekinkkel úgy tudjunk jelen lenni, hogy közben magunkra is kellő figyelmet fordítsunk.
Ez a tábor Neked lett kitalálva!
5 napon keresztül, a Te és gyermeked igényeit figyelembe véve vehetsz részt olyan programokon, mely segít a testednek, lelkednek, elmédnek.
Minden nap 8:30-tól érkezés a tábor helyszínére, majd 9 órától kezdődnek a programok. Mozgásos, előadásos, workshop jellegű események, mely alatt a babád veled is lehet, de szakképzett gyermekfelügyeletet biztosítva akár egy kicsit fel is lélegezhetsz.
A napok tematikája és előadói:
Részletes programot külön posztban, jól szemléltető plakátokon hozom.
Minden napunk a következőképpen épül fel
(természetesen rugalmasak vagyunk)
8:30-tól érkezés a tábor helyszínére:
2370 Dabas, Bercsényi utca 1., Nemes Kúria
9 órától első program
10:30 körül rövidített Maminbaba óra szabadtéren, harmatos fűben a fák alatt
Tízórai (egészséges, finom, (igény szerint: mentes)
11 órakor előadás/program
12-13 óra között ebéd, melyet idén is az Újhartyáni Györkös családi Étterem biztosít a számunkra!
13 órától előadás/program igény szerinti befejezéssel
Nap végén kellemes uzsonna.
Az idei évben minden nap párhuzamosan folyó kreatív, kézműves vagy alkotó tevékenységet lehet végezni, mely végeredményét mindenki hazaviheti (pl. mandala, ásvány karkötő, scrap ékszer, üdvözlőkártya, kovászos- és fermentált termékek).
(Óriási ételhordóban érkezik a két fogásos, meleg ebéd, melyből mindenki kedve és ízlése szerint szed. Figyelünk az ételpazarlásra és a szemét gyártásra is!)
Igény szerint mentes étel is megoldható!
Ebéd után újabb program 13-14 óra között
Uzsonna, amely szintén változatos
14 órától pedig a záró előadások lesznek, melyek vége a kérdésektől, érdeklődés mértékétől akár késő délutánig is tarthatnak
Ami még vár rád: szakképzett gyermekfelügyelet - akik a babáddal, gyermekeddel vannak, amíg te tanulsz, odafigyelsz, jegyzetelsz, kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás
Jelentkezés:
Részvételi díjak:
Napi jegy: 19.000,-
Heti bérlet: 90.000,-
Early bird kedvezmény a korán kelőknek 2026. április 30-ig napijegy: 17.000,- bérlet: 80.000,-
Az ár 1 anyukára és 1 gyermekre érvényes. Minden további gyermekre 5.000,-/napidíj fizetendő, amit érkezéskor elég ha rendezel.
A jelentkezési űrlap kitöltésével megtetted az első lépést!
A második, hogy elutalod egy napi díjat előlegbe, hogy bebiztosítsd a helyed 😉
Lemondás a tábor kezdése előtt egy héttel lehetséges (2026. június 30.) Ezt követően az előleget nem áll módomban visszaadni.
Az előleget és/vagy részvételi díjat ide lehet utalni:
Adorján Liza
OTP Bank:
11773054-00812368
Közlemény: Anya-idő
A program színvonalának emelésében segítségemre lesznek helyi szakemberek, szolgáltatók és gyártók. Vedd, használd, értékeld a helyit!
Érdeklődés, kérdés esetén keress bátran:
Adorján Liza 70/390-62-51
A változtatás jogát fenntartom!
Also check out other Workshops in Dunaujvaros.