

# Event Details

- **Event Name**: RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ!
- **Event Start and End Date**: Sat, 29 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: EBBŐL AZ ELŐADÁSBÓL AZ UTOLSÓ!
Az előadás 13 éven felülieknek ajánlott!
Jegyregisztráció szükséges ezen a felületen:
https://korszinhazimuhely.hu/#eloadasok

Egy éve működik a Kör Színházi Műhely ifjúsági drámatagozata, a kamaszokkal foglalkozó drámastúdió, ahol a 13-19 éves korosztály játszhat, fejlődhet, barátokra és önismeretre találhat.

A Rita című előadás egy különleges alkotás, ami két fiatal dabasi gimnazista és a Kör Színházi Műhely alkotóinak közös és egyenrangú munkája. A dráma kialakulása nem hétköznapi, nem a színházakban megszokott próbafolyamat eredménye. Betekintést enged a Z-generáció problémáiba, érzelmi küzdelmeibe, és nagyszerű művészi értékeibe. Ezek az értékek a zenében, filmművészetben már kezdenek megjelenni, most egy különleges színházi előadásban is láthatóvá válnak.

Az előadás után beszélgetés lesz az alkotókkal az előadásról és a Z-generációról!

Írták: Illés Györgyi, Jegesi Virág, Mezei Dorka

Rita – Jegesi Virág
Merci hangja - Mezei Dorka

Zeneszerző: Zelenák Dániel

Rendezte: Illés Györgyi

Az előadás 35 perc + 45 perc beszélgetés
Belépőjegy: 3000 Ft.
- **Event URL**: https://allevents.in/dunaujvaros/rita-a-kör-drámastúdiójának-előadása-utoljÁra-lÁthatÓ/200029221811647
- **Event Categories**: performances, art, theatre, entertainment
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 10

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Dunaujvaros
- **state**: DU
- **country**: Hungary
- **location**: Kossuth Lajos út 38., Dabas, Hungary, 2373
- **lat**: 47.17068
- **long**: 19.32371
- **full address**: Kossuth Lajos út 38., Dabas, Hungary, 2373, Kossuth Lajos út 38, Dabas 2373, Magyarország, Dunaujvaros, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ!
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/00b3f944305f47c10c996d40119fe935049931d5620fdc150a977e7ccc0e2aa4-rimg-w1200-h1715-dc131c2e-gmir?v=1763579082

## FAQs

- **Q**: When and where is RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ! being held?
  - **A:** RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ! takes place on Sat, 29 Nov, 2025 at 07:00 pm to Sat, 29 Nov, 2025 at 07:00 pm at Kossuth Lajos út 38., Dabas, Hungary, 2373, Kossuth Lajos út 38, Dabas 2373, Magyarország, Dunaujvaros, Hungary.
- **Q**: Who is organizing RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ!?
  - **A:** RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ! is organized by Kör Színházi Műhely.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ! is ideal for art lovers, collectors, creatives, and anyone inspired by visual arts, installations, and exhibitions. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Dunaujvaros, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ! sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "RITA - a Kör Drámastúdiójának előadása UTOLJÁRA LÁTHATÓ!",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/00b3f944305f47c10c996d40119fe935049931d5620fdc150a977e7ccc0e2aa4-rimg-w1200-h1715-dc131c2e-gmir?v=1763579082",
        "startDate": "2025-11-29",
        "url": "https://allevents.in/dunaujvaros/rita-a-kör-drámastúdiójának-előadása-utoljÁra-lÁthatÓ/200029221811647",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Kossuth Lajos út 38., Dabas, Hungary, 2373",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Kossuth Lajos út 38, Dabas 2373, Magyarország",
                "addressLocality": "Dunaujvaros",
                "addressRegion": "DU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.17068",
                "longitude": "19.32371"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "EBBŐL AZ ELŐADÁSBÓL AZ UTOLSÓ!\nAz előadás 13 éven felülieknek ajánlott!\nJegyregisztráció szükséges ezen a felületen:\nhttps://korszinhazimuhely.hu/#eloadasok\n\nEgy éve működik a Kör Színházi Műhely ifjúsági drámatagozata, a kamaszokkal foglalkozó drámastúdió, ahol a 13-19 éves korosztály játszhat, fej",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kr Sznhzi Mhely",
                "url": "https://allevents.in/org/kör-színházi-műhely/20681609"
            }
        ]
    }
]
```