

# Event Details

- **Event Name**: Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
- **Event Start and End Date**: Sun, 06 Sep, 2026 at 07:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: 🎭 A Szigligeti Színház Nagyvárad előadása

Forditó: Békeffy István és Kellér Dezső, verseit írta Gábor Andor és Innocent Vince Ernő

Kálmán Imre nagyoperettjét nagy sikerrel játszották az 1947/48-as évadban Nagyváradon, Hegyesi Ferenc rendezésében, a címszerepet Dukász Anna alakította. 1955-ben, Gróf László rendezésében került színpadra az előadás friss, Békeffy-Kellér-féle verziója, amelyet aztán 1962-ben felújítottak. Silvia szerepét ’55-ben Dukász Anna és Papp Magda alakította, a felújításban pedig Papp Magdára maradt a sanzonett alakjának megformálása. 2007-ben egy pódiumverziót is bemutatott a színház az Állami Filharmónia termében, Silvia szerepében Tóth Tündével.
A Csárdáskirálynő világa a századelő miliője, amely a budapesti mulatók népszerűségének csúcsideje volt, ugyanakkor a váradi magyar színházi és kulturális élet és az itteni szecessziós építészet virágkora is ezekre az évekre tehető.
A nagyszabású produkcióban a Nagyvárad Táncegyüttes teljes létszámban vesz részt tánckarként, az énekkart pedig a Partiumi Keresztény Egyetem magánének szaka alkotja. A zenét 16 tagú zenekar játssza.

Rendező: Novák Eszter

📆 Időpont: 2026. szeptember 6. 19:00
☔️ Esőnap: 2026. szeptember 7. 19:00
⏳Időtartam: 240 perc, két szünettel
📍 Nagyerdei Szabadtéri Színpad

🎫 Színlap, szereposztás, jegyek: https://csokonaiszinhaz.hu/eloadasok/kalman-imre-csardaskiralyno-2
- **Event URL**: https://allevents.in/debrecen/kálmán-imre-csÁrdÁskirÁlynŐ/200030456448754
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 150

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Debrecen
- **state**: HB
- **country**: Hungary
- **location**: Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032
- **lat**: 47.54862
- **long**: 21.64029
- **full address**: Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032

## Event gallery

- **Alt text**: Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/875b50afba85734922d5f636916586790cab7d3a66c857224e6fd058b6b37a17-rimg-w1200-h675-dc080808-gmir?v=1787071026

## FAQs

- **Q**: When and where is Kalman Imre: CSARDASKIRALYNŐ being held?
  - **A:** Kalman Imre: CSARDASKIRALYNŐ takes place on Sun, 06 Sep, 2026 at 07:00 pm to Sun, 06 Sep, 2026 at 07:00 pm at Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032.
- **Q**: Who is organizing Kalman Imre: CSARDASKIRALYNŐ?
  - **A:** Kalman Imre: CSARDASKIRALYNŐ is organized by Nagyerdei Szabadteri Szinpad.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/875b50afba85734922d5f636916586790cab7d3a66c857224e6fd058b6b37a17-rimg-w1200-h675-dc080808-gmir?v=1787071026",
        "startDate": "2026-09-06T19:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/debrecen/kálmán-imre-csÁrdÁskirÁlynŐ/200030456448754",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Nagyerdei krt. 6., Debrecen, Hungary, 4032",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Nagyerdei körút 6, Debrecen 4028, Magyarország",
                "addressLocality": "Debrecen",
                "addressRegion": "HB",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.54862",
                "longitude": "21.64029"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "🎭 A Szigligeti Színház Nagyvárad előadása\n\nForditó: Békeffy István és Kellér Dezső, verseit írta Gábor Andor és Innocent Vince Ernő\n\nKálmán Imre nagyoperettjét nagy sikerrel játszották az 1947/48-as évadban Nagyváradon, Hegyesi Ferenc rendezésében, a címszerepet Dukász Anna alakította. 1955-ben, Gró",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Nagyerdei Szabadtri Sznpad",
                "url": "https://allevents.in/org/nagyerdei-szabadtéri-színpad/21745284",
                "description": "Nagyerdei Szabadtéri Színpad, Debrecen. 16,312 likes · 1,519 talking about this · 9,296 were here. A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen szabadtéri..."
            }
        ]
    }
]
```