

# Event Details

- **Event Name**: Könyvbemutató ▪️ Papp-Sebők Attila ▪️ Káté
- **Event Start and End Date**: Sat, 08 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: ⏰ november 8. (szombat), 19 óra
? Planetárium, Kolozsvár

A szerzővel László Zsuzsa beszélget.

Nádasdy Ádám ? "Papp-Sebők Attila szemérmetlenül jó költő. Lírai világa az idillikus (bár mindig fájdalomgyanús) vidéki élettől a lélektan igencsak modern vidékéig terjed, a fájdalmas (bár mindig örömgyanús) helyzetekig. Költészete ezeket mint lapokat helyezi egymásra, az egyik alól áttűnik a másik. Hol falusi hittanórán vagyunk, hol egy urbánus, középpolgári párkapcsolat kusza viszonyait figyeljük. Úgy is felfoghatók ezek a versek, mint amik a költő útját ábrázolják az említett két pont között: a hittanórától a párkapcsolatig. A magánytól a zsúfoltságig. A sebzett szikláktól a hőszivattyúk és napelemek világáig. Papp-Sebők valahova nagyon át akar jutni, szerintem Istenhez, de ilyet nem szoktunk kérdezni. Talán csak meg akar születni. „Ha az élő test elengedne, átjuthatnék” – írja. Szépen vajúdnak ezek a versek. Egyébként saját bevallása szerint nem tudja a kátét, de szemérmetlenül szereti Istent. Helyes. Talán nem is lehet másképp."

A kötetet kiadja a Fiatal Írók Szövetsége. Felelős szerkesztők: Gáspár Sára, Juhász Tibor. Könyv- és borítóterv: Szabó Imola Julianna. Korrektúra: Evellei Kata.
- **Event URL**: https://allevents.in/cluj-napoca/könyvbemutató-papp-sebők-attila-káté/200029061051430
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 58

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029061051430?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=cluj-napoca-events

## Event venue details

- **city**: Cluj-napoca
- **state**: CJ
- **country**: Romania
- **location**: P-ta Unirii 10., et. II., 400096 Cluj-Napoca, Romania
- **lat**: 46.77041
- **long**: 23.59031
- **full address**: P-ta Unirii 10., et. II., 400096 Cluj-Napoca, Romania, Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România, Cluj-napoca, Romania

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Planetarium (https://allevents.in/org/planetarium/26745292)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/fd94f0421bcb1c2559706bf2274cd1ea456a8fe3503395a198d99e42e2d099ce-rimg-w1200-h675-dcbda58c-gmir?v=1762245971
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/f717e740adea74175b7471418a225b656cb5f173a84ef4c7d44e26d9edfd582f-rimg-w300-h300-dcbda58b-gmir?v=1762245971

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sat, 08 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** P-ta Unirii 10., et. II., 400096 Cluj-Napoca, Romania, Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România, Cluj-napoca, Romania
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Planetarium
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about Könyvbemutató ▪️ Papp-Sebők Attila ▪️ Káté ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Könyvbemutató ▪️ Papp-Sebők Attila ▪️ Káté",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/fd94f0421bcb1c2559706bf2274cd1ea456a8fe3503395a198d99e42e2d099ce-rimg-w1200-h675-dcbda58c-gmir?v=1762245971",
        "startDate": "2025-11-08",
        "url": "https://allevents.in/cluj-napoca/könyvbemutató-papp-sebők-attila-káté/200029061051430",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "P-ta Unirii 10., et. II., 400096 Cluj-Napoca, Romania",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Piața Unirii 29, 400098 Cluj-Napoca, România",
                "addressLocality": "Cluj-napoca",
                "addressRegion": "CJ",
                "addressCountry": "RO"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.77041",
                "longitude": "23.59031"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "⏰ november 8. (szombat), 19 óra\n? Planetárium, Kolozsvár\n\nA szerzővel László Zsuzsa beszélget.\n\nNádasdy Ádám ? \"Papp-Sebők Attila szemérmetlenül jó költő. Lírai világa az idillikus (bár mindig fájdalomgyanús) vidéki élettől a lélektan igencsak modern vidékéig terjed, a fájdalmas (bár mindig örömgyan",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Planetarium",
                "url": "https://allevents.in/org/planetarium/26745292"
            }
        ]
    }
]
```