

# Event Details

- **Event Name**: Zen festészeti kurzus, 2025 ősz
- **Event Start and End Date**: Sun, 09 Nov, 2025 at 11:00 am – Sun, 09 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Zen festészeti kurzus, 2025 ősz

Kurzus leírás:

A Zen Akadémia 2 alkalomból álló, 12 órás, tematikus, zen szellemiségű tusfestészeti kurzust hirdet Sejtelmes tájakon címmel. A kurzus 10 fő körüli létszámmal már elindul, kezdőket és haladókat is szeretettel várunk. A kurzus elején bevezető előadást tartunk a gesztusfestészet és a meditációs praxis világába.

Alkalmak: november 9-én és 23-án, vasárnapi napokon 11 órától 18 óráig (félidőben ebédszünettel) a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán, a Csengettyű utca 3. sz. alatti épület zen termében, az emeleten.

A kurzus célja:
Ez a kurzus különös hangsúlyt fektet a tusfestészetben rejlő zen gyakorlására. A tematikus tájat csak néhány gesztus segítségével ragadjuk meg a „júgen” a sejtelmesség minőségének jegyében, erre utal a kurzus címe is. Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt kevesebb látható gesztusra, és több belső mozdulatra van szükségünk. A kezdők pedig megismerkedhetnek ezzel a különleges meditációs praxissal, ahol a tudat, a fehér papír és a fekete tus találkozik.

A kurzus témái:
1./1. Bevezetés a gesztusfestészet világába, kígyó motívumok
1./2. Krizantém és gesztenye álmok
2./1. Fenyő, bambusz és sziklák
2./2. Madaras világok

A teljes, 2 napos jelenléti kurzus ajánlott adománya: 20 000 Ft
A kurzushoz szükséges alapeszközöket biztosítjuk, de a gyakorláshoz érdemes beszerezni majd a következőket:
- keleti kalligráfia ecset festéshez (közepes fejű),
- folyékony kínai, vagy japán tus,
- kalligráfia papír (nedvszívóbb változat, ami festéshez is alkalmas),
- filcalátét,
- kisebb pohárka, vagy csésze a tus és egy nagyobb a víz számára
- fénymásoló papír (ofszet papír),
- konyhai törlőpapír
- barna csomagolópapír (az asztal/felület védelméhez)
- sniccer, a papír méretre vágásához
- papírnehezék (ez lehet nagyobb kavics is)
- A/3-as gyűjtő mappa a festményekhez

Jelentkezni e-mailben lehet a kurzus vezetőjénél, Szeremley Anettnél, a zen.anett@gmail.com címen, november 5-ig.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/zen-festészeti-kurzus-2025-ősz/200029108863046
- **Event Categories**: festivals
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 36

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029108863046?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Börzsöny utca 11., Budapest, Hungary, 1098
- **lat**: 47.4631
- **long**: 19.11226
- **full address**: Börzsöny utca 11., Budapest, Hungary, 1098

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Zen Akadémia (https://allevents.in/org/zen-akadémia/24688516)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/62042ca29d6071666d3fcf0aad8d046fcb328e127e82e2429d6bc890f1646eee-rimg-w1200-h555-dcffffff-gmir?v=1761918465
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/4cb2d833d37efafc7382ea960308c0ff61c2bd0d3364245176e02a70acbc95a3-rimg-w300-h300-dcffffff-gmir?v=1761918466

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sun, 09 Nov, 2025 at 11:00 am
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Börzsöny utca 11., Budapest, Hungary, 1098
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Zen Akadémia
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** festivals
- **Q**: Where can I find ticket details about Zen festészeti kurzus, 2025 ősz ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Festival",
        "name": "Zen festészeti kurzus, 2025 ősz",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events1/banners/62042ca29d6071666d3fcf0aad8d046fcb328e127e82e2429d6bc890f1646eee-rimg-w1200-h555-dcffffff-gmir?v=1761918465",
        "startDate": "2025-11-09",
        "endDate": "2025-11-09",
        "url": "https://allevents.in/budapest/zen-festészeti-kurzus-2025-ősz/200029108863046",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Börzsöny utca 11., Budapest, Hungary, 1098",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Börzsöny utca 11, Budapest 1098, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.4631",
                "longitude": "19.11226"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Zen festészeti kurzus, 2025 ősz\n\nKurzus leírás:\n\nA Zen Akadémia 2 alkalomból álló, 12 órás, tematikus, zen szellemiségű tusfestészeti kurzust hirdet Sejtelmes tájakon címmel. A kurzus 10 fő körüli létszámmal már elindul, kezdőket és haladókat is szeretettel várunk. A kurzus elején bevezető előadást",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Zen Akadmia",
                "url": "https://allevents.in/org/zen-akadémia/24688516"
            }
        ]
    }
]
```