

# Event Details

- **Event Name**: VonatVarázs - Vasútmodell kiállítás
- **Event Start and End Date**: Fri, 14 Nov, 2025 at 10:00 am – Fri, 14 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Event Description**: VonatVarázs – Vasútmodell kiállítás

A közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. A kiállítás keretében a felnőttek újra átélhetik gyermekkoruk legszebb időszakát, a családi kikapcsolódás közepette pedig a gyerekek is az időutazás részeseivé válhatnak, fejleszthetik kézügyességüket, sőt az elektromosságról is tanulhatnak egyet s mást.

Számos újdonsággal készülünk az idei kiállításon, többek között  két terepasztalunkkal is Amerikába kalauzoljuk el a látogatókat, mert két asztalon két méretarányban mutatjuk meg Amerikát, illetve annak mozdonyait és szerelvényeit. Továbbá német táj, német vonatokkal a II. világháborútól az 1960-as évek végéig. Külön terepasztal mutatja be a vasútmodellezés fejlődését 1935-től napjainkig. A BKV terepasztalon a jól ismert UV villamos, a Bengáli, Tátra stb, köszönnek majd vissza. A kicsik örömére pedig közel 1000 darabos favonat készlettel ellátott favonatos játszóház várja a családosokat és idén egy mozdonyszimulátor segítségével a gyerekek kipróbálhatják, hogy milyen egy Taurus villanymozdonyt vezetni.

A kiállítás mellett lesz lehetőség használt vonatokat, kisautókat és egyéb a vasútmodellezéssel kapcsolatos dolgot vásárolni.

 

Belépődíj:

Gyermek: 1300 Ft, Felnőtt: 2000 Ft, Családi (max. 2 felnőtt+ 3 gyerek): 5000 Ft

XIII. Kerületi Partnerkártyával: Gyermek 1000 Ft, Felnőtt 1500 Ft, Családi (max. 2 felnőtt+ 3 gyerek): 3500 Ft

Csoportos jegy: 700 Ft/gyerek (10 gyerek felett a kísérőnek díjtalan a részvétel)

Csoportos jegy csak előzetes regisztrációval vehető igénybe a vasutmodellkiallitas@kult13.hu e-mail címen!

Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu internetes oldalon válthatók.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/vonatvarázs-vasútmodell-kiállítás/200029074354629
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 106

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://kult13.jegy.hu/?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: József Attila tér 4., Budapest, Hungary
- **lat**: 47.54615
- **long**: 19.08373
- **full address**: József Attila tér 4., Budapest, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: KULT13.hu (https://allevents.in/org/kult13hu/26097411)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/a9f733184cc487fbf02fcaeb5ed132238a5ac1279cc9db80f9b59313b8529832-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1762587618
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/97b68781c45900c56cbdb7c0aed95cb04ab9d769b7c87b5762e97a4c6daea7a5-rimg-w300-h300-dcffffff-gmir?v=1762587619

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 14 Nov, 2025 at 10:00 am
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** József Attila tér 4., Budapest, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** KULT13.hu
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about VonatVarázs - Vasútmodell kiállítás ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "VonatVarázs - Vasútmodell kiállítás",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/a9f733184cc487fbf02fcaeb5ed132238a5ac1279cc9db80f9b59313b8529832-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1762587618",
        "startDate": "2025-11-14",
        "endDate": "2025-11-14",
        "url": "https://allevents.in/budapest/vonatvarázs-vasútmodell-kiállítás/200029074354629",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "József Attila tér 4., Budapest, Hungary",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "József Attila tér 4, Budapest 1131, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.54615",
                "longitude": "19.08373"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "VonatVarázs – Vasútmodell kiállítás\n\nA közönségkedvenc kiállítás egy igazi mesevilágba kalauzol, a következő állomása pedig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol igazi kincsekkel találkozhatnak majd az érdeklődők. A kiállítás keretében a felnőttek újra átélhetik gyermekkoruk legszebb",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "KULT13.hu",
                "url": "https://allevents.in/org/kult13hu/26097411"
            }
        ]
    }
]
```