

# Event Details

- **Event Name**: VILÁGELEJE-KÖNYVBEMUTATÓ // Előadás és Beszélgetés
- **Event Start and End Date**: Fri, 28 Nov, 2025 at 06:00 pm – Fri, 28 Nov, 2025 at 09:00 pm
- **Event Description**: Előadás, könyvbemutató és közös gondolkodás, beszélgetés! Mit tehetünk együtt egy élhetőbb jövőbe mutató irányért? 

---

Takács-Sánta András Világeleje című könyvének több mint két tucat bemutatója volt eddig szerte az országban, és már Budapesten is három. Ám ez most más lesz, mint a korábbiak. Amellett, hogy a szerző röviden beszél majd a kötetről, annak egyik kulcstémáján lesz a hangsúly – ami pedig nem más, mint a mértékletesség kultúrája, a fogyasztói civilizáció meghaladása. Mi másról is lehetne szó a Black Friday alkalmából? :)

András munkatársaival már 2021 óta kampányol azért, hogy a Black Friday alakuljon át egy olyan ünnepnappá, amelyen hálát adunk mindazért, amit nagyra becsülünk az életünkben. Ez volna a Hálás Péntek. A könyvbemutató második felében arról fogunk beszélgetni, hogy fogyasztásközpontú civilizációnk miként alakulhatna át egy hálaközpontú, ökologikus civilizációvá – és arról is, hogy mi magunk mit tehetünk mindezért. A beszélgetésbe minden résztvevő bekapcsolódhat.

A Világeleje a cselekvő remény könyve. Miközben egy másodpercig sem tagadja napjaink civilizációs válságának súlyosságát, megmutatja azt is, hogy a zord, keserű Mad Max-világ eljövetele egyáltalán nem szükségszerű. Sorsunk ugyanis a saját kezünkben van. A pazarló piaci-fogyasztói civilizáció helyébe még mindig építhetünk egy újat – különösen, ha közösségeket és hálózatokat alkotva, alulról építkezve vágunk bele ebbe a feladatba.

A könyv rendelhető a kiadónál (https://gingkokiado.hu/termek/vilageleje), illetve beszerezhető az ismert könyvbeszerzési csatornákon, de az esemény után is lesz vásárlási lehetőség.

A Világelejébe itt lehet beleolvasni: https://tinyurl.com/cp4cux4b

Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense, a helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője. Bő 25 éve foglalkozik hivatásszerűen az ökológiai válsággal és a kiútlehetőségekkel.

Az esemény regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/WMGwBADTpRtiTmXv8
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/vilÁgeleje-kÖnyvbemutatÓ-előadás-és-beszélgetés/200029266552456
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://forms.gle/WMGwBADTpRtiTmXv8?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: AGORA
- **lat**: 47.488936514501
- **long**: 19.063528526892
- **full address**: AGORA, Üllői út 8, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: AGORA (https://allevents.in/org/agora/23425028)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/9d7bdd884dff4addcef2b0da0e46851d3066b646aaa2393366a242204de7c0b2-rimg-w1200-h675-dc214595-gmir?v=1764265556
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/e5ef1bff74d3059d9021926969d40f1a39a3347126d12deb5a127fe05ad06c12-rimg-w300-h300-dc204394-gmir?v=1764265556

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 28 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** AGORA, Üllői út 8, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** AGORA
- **Q**: Where can I find ticket details about VILÁGELEJE-KÖNYVBEMUTATÓ // Előadás és Beszélgetés ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "VILÁGELEJE-KÖNYVBEMUTATÓ // Előadás és Beszélgetés",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/9d7bdd884dff4addcef2b0da0e46851d3066b646aaa2393366a242204de7c0b2-rimg-w1200-h675-dc214595-gmir?v=1764265556",
        "startDate": "2025-11-28",
        "endDate": "2025-11-28",
        "url": "https://allevents.in/budapest/vilÁgeleje-kÖnyvbemutatÓ-előadás-és-beszélgetés/200029266552456",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "AGORA",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Üllői út 8, Budapest 1088, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.488936514501",
                "longitude": "19.063528526892"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Előadás, könyvbemutató és közös gondolkodás, beszélgetés! Mit tehetünk együtt egy élhetőbb jövőbe mutató irányért? \n\n---\n\nTakács-Sánta András Világeleje című könyvének több mint két tucat bemutatója volt eddig szerte az országban, és már Budapesten is három. Ám ez most más lesz, mint a korábbiak. Am",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "AGORA",
                "url": "https://allevents.in/org/agora/23425028"
            }
        ]
    }
]
```