A „lelkek megkülönböztetése” (discernment of spirits) a Szentírásban gyökerezik. Pál apostol említi a „lelkek megkülönböztetésének” karizmáját (1Kor 12,10).
Az ószövetségi prófétáknál és az evangéliumokban is folyamatosan jelen van a kérdés: Isten Lelke, az ember saját lelke, vagy a „gonosz” sugallata szól?
A nagy keresztény lelkiségi mesterek (pl. Szent Antal, Szent Ágoston, Loyolai Szent Ignác, Keresztes Szent János) mind a Szentírást tekintették végső mércének: a Lélek soha nem mondhat ellent annak, amit Isten már kinyilatkoztatott. Bár a tapasztalatok sokszínűek, a szentírási alap adja az „ortodox” keretet: mi valóban a Szentlélektől van, és mi téves vagy hamis irány.
Mi történik, ha a Szentírás mint viszonyítási pont kimarad?
Ha valaki spirituális élményeket él át, de nincs objektív referenciapontja (mint a Szentírás vagy egy stabil hagyomány), akkor több veszély merül fel:
– szubjektív zártság: az ember saját érzéseit, benyomásait tévedhetetlen igazságnak élheti meg. Ez hajlamosít önigazolásra vagy téves spirituális ítéletekre.
– relativizmus: minden belső impulzus egyformán értékesnek tűnhet, ami elbizonytalanít, szétszór, vagy szélsőséges spirituális „csapongásokhoz” vezethet.
– torzulás: a szentírási viszonyítás hiánya növeli a kockázatát annak, hogy a vallási élmények pszichotikus tartalmakhoz kapcsolódjanak (pl. téveszmék, hallucinációk értelmezése „isteni kinyilatkoztatásként”).
– lelki hiúság: az ember önmagát teszi a középpontba, és könnyen „kiválasztottsági téveszmébe” csúszik.
Ezekre keresünk választ és gyakorlati példákat
You may also like the following events from Dunaharaszti Római Katolikus Egyházközségek:
