Immár 35 éve része vagyunk Budapest színházi életének. 2025 szeptemberére azonban drámai helyzetbe kerültünk, most már maga a fennmaradás a tét, a csapat tagjai jelenleg fizetés nélkül dolgoznak az RS9 életben maradásáért.
Ezért is, december 12-én támogatói estet tartunk, ahol közel 30 színész, alkotó lép fel, akik mind szorosan kötődnek színházunkhoz. Itt lépnek, vagy léptek fel mindannyian, hónapról hónapra, most pedig versekkel, dalokkal, jelenet részlettel, prózai művekkel készülnek, hogy ezen az estén (is) megmutassák mennyire sokszínű ez a hely, és mennyire fontos nem csak nekik, hanem minden ide látogatónak.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, támogatót, régi és új nézőinket, barátainkat, legyünk együtt, és tegyünk közösen azért, hogy jövőre is találkozhassunk!
Az est teljes bevétele az RS9 Színház fennmaradását segíti.
Az esten fellépnek:
•Fantoly Niki
• Nagy Ferenc
• Málnai Zsuzsa
• Álmosd Phaedra
• Kassai László
• Ficzere Béla -
• Bánfalvi-Orosz Eszter
• Koltai Judit
• Dobay Juli és Valovics Ági
• Albert Gábor
• Kakasy Dóra
• Benkő Bence
• Kovács Andrea
• Zernovácz Erzsébet
• Menszátor Héresz Attila
• Csáki Rita
• Téri Sándor
• Molnár Csaba
• Darvas Ferenc
• Kókai János
• Nagy Ferenc
• E-mancik Tarr Judit, Sárközi- Nagy Ilona, Szirmai Melinda
• Kathy Zsolt
• Makray Gábor
• Koleszár Bazil Péter
• Miklós Marcell
Normál jegy: 5000FT
3 féle támogatói jegy: 7500Ft / 8500Ft /10.000Ft
A jegyvásárlás során lehetőség van adományozásra is, amely ÁFA mentes.
Jegyek:
https://rs9.jegyx1.hu/eloadas/5154/rs9-szinhaz-tamogatoi-est
Itt olvashattok részletesebben a helyzetről, amiben vagyunk
https://rs9.hu/tamogatas/
You may also like the following events from RS9 Színház: