

# Event Details

- **Event Name**: Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó
- **Event Start and End Date**: Mon, 13 Apr, 2026 at 08:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás)

Móricz Barbárok című novellája a magyar irodalom egyik legismertebb és legerősebb szövege. Nyerssége, mélysége, ösztönszerűségében is szentséges atmoszférája utolérhetetlen.
Az előadásban ezt szeretnénk mi is kihangsúlyozni, és megmutatni a (népi) lét olykor durva, olykor buja, olykor pajzán, olykor erőszakos, de ugyanakkor szentséggel, részvét­tel és hittel teli világát.
Az előadásban a prózai színház műfaja mellett nagyon erős hangsúlyt kap a mozgásszínházi és bábszínházi formanyelv, valamint a folyamatos élőzenei jelenlét.
Sokat tárgyalt téma, hogyan lehetne a magyar népművészetet színpadra alkalmazni, és egy olyan egyedi, magyar esztétikát, magyar színpadi formanyelvet létrehozni, ami mégis szervesen kortárs.
Magyarán: amit Kodály és Bartók megcsinált a zenében, azt miként lehetne lefordítani a színházra. Erre több törekvés is volt már, de ez az, ami minket is mélyen érdekel.
Az eredeti novellát megnyitva az előadásban Juhászné – a férjét és a fiát keresve – nemcsak a Dunántúlra megy el, hanem bejárja az egész Kárpát-medencét. Sőt, egy ponton a keresése egy metafizikus térbe is átlép, és végül a halálba is elutazik.
Ebben a vándorlásban szeretnénk leginkább megmutatni azt a fentebb vázolt szent és profán világot: garabonciásokkal, táltosokkal, boszorkányokkal, pásztorokkal, csárdával, templommal, pusztasággal, ünneppel és hétköznappal, faggyal és hőséggel teli közeget.
Mindezeken túl a Barbárok már a címében is meghatároz egy fontos témát a „barbárok” szó jelentése okán. Móricz is arról ír, hogy elvileg ugyanazt a nyelvet beszélő emberek annyira más világban, más életvitellel, más világszemlélettel élnek, hogy mégsem értik egymás szavát.
Ez a jelenség a mai világunkban is hatványozottan jelen van.
Végül, Juhászné keresésének motívuma egy izgalmas párhuzamot is hordoz: ahogyan ő embereket keres, úgy a gyűjtés folyamata is arról szól, hogy megpróbálunk felkutatni embereket, és általuk egy elmúlástól féltett tudást.

Szereplők: Appelshoffer János, Berecz István, Kacsó Hanga, Katona Kinga, Kurucz-Tókos Kata, László Rebeka, Herczegh Péter, Horváth Márk, Rémi Tünde, Szabó Sebestyén László és ifj. Zsuráfszky Zoltán.

Zene: ifj. Csoóri Sándor, Horváth Áron

Rendező: Berettyán Nándor

Fotó: Szőke Péter

Jegyár: 5500 Ft
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/móricz-zsigmond-barbárok-színházi-előadás-⏐-fonó/200029871602045
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 13

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Fonó Budai Zeneház
- **lat**: 47.4599
- **long**: 19.04318
- **full address**: Fonó Budai Zeneház, Sztregova utca 3, Budapest 1116, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/27b66c7c05997c8fcf0d5a222016b6ec6a3515fc7c6c9e95f0afc0b14eef85ac-rimg-w1200-h609-dc0229dc-gmir?v=1775360016

## FAQs

- **Q**: When and where is Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó being held?
  - **A:** Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó takes place on Mon, 13 Apr, 2026 at 08:00 pm to Mon, 13 Apr, 2026 at 08:00 pm at Fonó Budai Zeneház, Sztregova utca 3, Budapest 1116, Magyarország, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó?
  - **A:** Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó is organized by Fonó Budai Zeneház.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás) ⏐ Fonó",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/27b66c7c05997c8fcf0d5a222016b6ec6a3515fc7c6c9e95f0afc0b14eef85ac-rimg-w1200-h609-dc0229dc-gmir?v=1775360016",
        "startDate": "2026-04-13T20:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/budapest/móricz-zsigmond-barbárok-színházi-előadás-⏐-fonó/200029871602045",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Fonó Budai Zeneház",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Sztregova utca 3, Budapest 1116, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.4599",
                "longitude": "19.04318"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Móricz Zsigmond: Barbárok (színházi előadás)\n\nMóricz Barbárok című novellája a magyar irodalom egyik legismertebb és legerősebb szövege. Nyerssége, mélysége, ösztönszerűségében is szentséges atmoszférája utolérhetetlen.\nAz előadásban ezt szeretnénk mi is kihangsúlyozni, és megmutatni a (népi) lét ol",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Fon Budai Zenehz",
                "url": "https://allevents.in/org/fonó-budai-zeneház/1780015",
                "description": "Népzene, világzene, jazz...kulturális és művészeti központ, műhely, folkkocsma, lemezkiadó, a Budapest Folk Fest és a Héttorony Fesztivál szervezője. Fonó. Szeretjük.\nBudapest egyik legfontosabb kulturális központja, koncert helyszíne és lemezkiadója. Átfogóan bemutatja a hazai és a közép-európai folk képviselőit, ide kötődik az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb népzenei gyűjtése, az Utolsó Óra Program. Több  népszerű táncháznak ad otthont a Fonó, melyek közül legnépszerűbb a szerdai táncház. A hazai és a nemzetközi világzene képviselői és kortárs etno jazz befutott és pályakezdő együttesei is sűrűn megfordulnak itt. Lemezeit elérheted  saját webboltjában: \nhttp://webbolt.fono.hu/"
            }
        ]
    }
]
```