

# Event Details

- **Event Name**: Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar
- **Event Start and End Date**: Tue, 16 Jun, 2026 at 07:30 pm (+02:00)
- **Event Description**: A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd. A szünet előtt felcsendülő két Beethoven-darab a szerző két szélső korszakából való. A harmadik (1798-as) hegedű-zongora szonáta – amelyet a komponista mesterének, Salierinek ajánlott – az ötödik (és egyben utolsó) cselló-zongora szonátával összehasonlítva nemcsak kontrasztot alkot, de a két mű a korszakokon átívelő beethoveni nyelvet is fel tudja mutatni. Közöttük Schumann saját korában legnépszerűbb alkotásából, a Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek című sorozatból hangzanak el részletek. A koncert második felében Mendelssohn tizennégy évesen komponált versenyműve hangzik el, amely már a szerző harmadik concertója volt a sorban. A mű Mendelssohn életében nem jelent meg; első kritikai kiadására 1999-ig várni kellett, mára azonban a koncerttermek egyik leggyakrabban játszott Mendelssohn-versenyművévé vált.

Beethoven: 3. (Esz-dúr) hegedű-zongora szonáta, op. 12/3

Baráti Kristóf (hegedű), Magyar Valentin (zongora)

Schumann: Tizenkét zongoradarab kis- és nagy gyermekeknek, op. 85 » részletek

Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)

Beethoven: 5. (D-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/2

Várdai István (cselló), Magyar Valentin (zongora)

-szünet-

Mendelssohn: d-moll versenymű hegedűre, zongorára és vonószenekarra, MWV O4

Giovanni Guzzo (hegedű), Várjon Dénes (zongora)
Liszt Ferenc Kamarazenekar

Házigazda: Batta András

Sorozat: Kamarazene Nagyteremre
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/mesterek-műhelye-i-baráti-guzzo-várdai-magyar-simon-várjon-liszt-ferenc-kamarazenekar/200029285247322
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 29

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Zeneakadémia - Nagyterem
- **lat**: 47.50349218
- **long**: 19.064478711
- **full address**: Zeneakadémia - Nagyterem, Dohnányi Ernő utca 1, Budapest 1066, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/4cb4b8c98f20c9c51aeb8641c9e734aa43c7e3ac4720f5fe4226f66b84d1d632-rimg-w1200-h656-dc161719-gmir?v=1774773000

## FAQs

- **Q**: When and where is Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar being held?
  - **A:** Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar takes place on Tue, 16 Jun, 2026 at 07:30 pm to Tue, 16 Jun, 2026 at 07:30 pm at Zeneakadémia - Nagyterem, Dohnányi Ernő utca 1, Budapest 1066, Magyarország, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar?
  - **A:** Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar is organized by Zeneakadémia / Liszt Academy.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Mesterek műhelye I Baráti, Guzzo, Várdai, Magyar, Simon, Várjon, Liszt Ferenc Kamarazenekar",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/4cb4b8c98f20c9c51aeb8641c9e734aa43c7e3ac4720f5fe4226f66b84d1d632-rimg-w1200-h656-dc161719-gmir?v=1774773000",
        "startDate": "2026-06-16T19:30:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/budapest/mesterek-műhelye-i-baráti-guzzo-várdai-magyar-simon-várjon-liszt-ferenc-kamarazenekar/200029285247322",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Zeneakadémia - Nagyterem",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Dohnányi Ernő utca 1, Budapest 1066, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.50349218",
                "longitude": "19.064478711"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A koncert magját az együtt zenélés, a kamarazene jelenti. Igaz ez a hangverseny második felére is, hiszen a szólisták nemcsak a zenekarral, hanem egymással is párbeszédbe lépnek majd. A szünet előtt felcsendülő két Beethoven-darab a szerző két szélső korszakából való. A harmadik (1798-as) hegedű-zon",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Zeneakadmia  Liszt Academy",
                "url": "https://allevents.in/org/zeneakadémia-liszt-academy/3427178",
                "description": "Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem // Liszt Academy"
            }
        ]
    }
]
```