

# Event Details

- **Event Name**: KRISZ RUDI 45 - SZÜLETÉSNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra
- **Event Start and End Date**: Sat, 19 Sep, 2026 at 06:00 pm (+02:00)
- **Event Description**: 🎤 Krisz Rudi zenei pályája egyedülálló és kimagasló a hazai popzenében. Karrierjét gyermek színészként, majd énekesként kezdte, olyan elismert művészekkel dolgozott együtt már gyermekként, mint Mikó István és Keresztes Ildikó. Szikora Róbert segítségével megalapította első gyermek zenekarát, ezt követően 17 évesen megkapta első lemezszerződését és a hazai közönség számára ekkor lett ismert és sikeres tini sztár. ⭐ 

🎶 Eddigi szakmai útját több kiemelkedő sláger, örökzöld jelzi, legutóbb pedig 6 évvel ezelőtt tért vissza olyan slágerekkel, amely által egy újabb korosztály szerette meg dalait. 🎹

👉🏻 A szeptember 19-i koncerten az elmúlt 40 év dalaiból fog válogatni, a legnagyobb Krisz Rudi slágerek sem maradhatnak el, a vendég előadók között pedig helyet kap példaképe és mentora, Szikora Róbert, illetve az AK26 rap formáció is, akikkel közös dalaik a toplistákat ostromolták, illetve egy meglepetés duettel is készül közönségének. ❤️

🎫 Jegyek: https://kriszrudi.hu/

📍 Helyszín: Barba Negra
📅 Dátum: 2026. szeptember 19. 
🕖 Kapunyitás: 18:00
🕗 Koncert kezdési időpont: 20:00
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/krisz-rudi-45-szÜletÉsnapi-koncert-20260919-barba-negra/200029370835819
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 12125

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: BARBA NEGRA
- **lat**: 47.441692242818
- **long**: 19.075799715559
- **full address**: BARBA NEGRA, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: KRISZ RUDI 45 - SZÜLETÉSNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/74ac584da1dde0b0cf756bd62b74a69742338ce2c4dd4d5c1cfe86cc4144ad6d-rimg-w1200-h675-dcf8f8f8-gmir?v=1787997696

## FAQs

- **Q**: When and where is KRISZ RUDI 45 - SZULETESNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra being held?
  - **A:** KRISZ RUDI 45 - SZULETESNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra takes place on Sat, 19 Sep, 2026 at 06:00 pm to Sat, 19 Sep, 2026 at 06:00 pm at BARBA NEGRA, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing KRISZ RUDI 45 - SZULETESNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra?
  - **A:** KRISZ RUDI 45 - SZULETESNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra is organized by Krisz Rudolf.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** KRISZ RUDI 45 - SZULETESNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 12,100+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "KRISZ RUDI 45 - SZÜLETÉSNAPI KONCERT - 2026.09.19. - Barba Negra",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/74ac584da1dde0b0cf756bd62b74a69742338ce2c4dd4d5c1cfe86cc4144ad6d-rimg-w1200-h675-dcf8f8f8-gmir?v=1787997696",
        "startDate": "2026-09-19T18:00:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/budapest/krisz-rudi-45-szÜletÉsnapi-koncert-20260919-barba-negra/200029370835819",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "BARBA NEGRA",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "BARBA NEGRA, Budapest, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.441692242818",
                "longitude": "19.075799715559"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "🎤 Krisz Rudi zenei pályája egyedülálló és kimagasló a hazai popzenében. Karrierjét gyermek színészként, majd énekesként kezdte, olyan elismert művészekkel dolgozott együtt már gyermekként, mint Mikó István és Keresztes Ildikó. Szikora Róbert segítségével megalapította első gyermek zenekarát, ezt köv",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Krisz Rudolf",
                "url": "https://allevents.in/org/krisz-rudolf/26267606",
                "description": "Krisz Rudolf. 45,605 likes · 5,320 talking about this. Krisz Rudolf hivatalos oldala\nBudapesti koncert szervezés:06307128800\nMistral Music Kft:06309351605"
            }
        ]
    }
]
```