Az idei év utolsó Kolompos táncháza egy nappal a Mikulás érkezése után, Advent második vasárnapján várja az érdeklődő családokat.
A Kolompos együttessel találkozhatunk koncerteken, táncházakban, bálokon, gyakran láthatjuk őket óvodákban, iskolákban, vagy az interneten, zenéik gyakran felcsendülnek a gyerekszobákban, vagy óvodai foglalkozásokon, ünnepeken, és ha még ez sem lenne elég, akár együtt is nyaralhatunk velük minden év június végén a táborukban.
A legjobban a magyar népzenét és a régi magyar hagyományokat kedvelik, beleértve a népszokásokat, játékokat, meséket, dalokat, táncokat. Koncertjeiken számos ritka hangszert is megszólaltatnak. Sokat énekelnek, még többet bolondoznak, és a legjobban azt szeretik, ha a közönség is részt vesz a mókázásban akár a nézőtéren, akár a színpadon.
Játékos előadásaik végén szívesen táncba viszik a gyerekeket és a szülőket is, amíg a vidámság gőzösén meg nem érkeznek a kanizsai állomásra.
Szeretettel meghívunk minden kicsit és nagyot, gyereket és szülőt a Kolompos együttes decemberi táncházára!
60 perc ének, mondóka, tánc és muzsika…
Jegyárak:
1800 Ft Normál jegy elővételben
2300 Ft Normál jegy a rendezvény napján helyszínen és online
6200 Ft Családi (2f. + 2gy.) jegy elővételben
7200 Ft Családi jegy a rendezvény napján helyszínen és online
You may also like the following events from Erzsébetligeti Színház: