

# Event Details

- **Event Name**: ISTEN PÉNZE - musical - RAM-ART SZÍNHÁZ
- **Event Start and End Date**: Sun, 30 Nov, 2025 at 02:30 pm – Sun, 30 Nov, 2025 at 05:00 pm
- **Event Description**: MAGYAROCK DALSZÍNHÁZ KOMÁROM bemutatja

Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi
ISTEN PÉNZE – musical
Charles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike.  Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott, és kibukkan belőle a lelke mélyén őrzött szeretet. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk. Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nemcsak fiataloknak.  Látványos, érzelmes, humorral átszőtt játék, korhatár nélkül mindenki gyönyörűségére szolgál.

Ebenezer Scrooge | GERDESITS FERENC / KÓSA ZSOLT
Iró, Marley | P.PETŐCZ ANDRÁS
Bob Cratchit | SÁNDOR DÁVID / KRNCAN MILÁN 
Fiatal Scrooge | ONDRIK JÁNOS / SZEMENYEI JÁNOS 
Belle / mosónő | KUCZMANN ÁGNES
Dilberné / Martha | ENYINGI ZSÓFIA / MOLNÁR ÁGNES 
Mr. Ortle / Mr. Fezziwig | KRNCAN MILÁN / GÁL LÁSZLÓ
Mrs. Cratchit / Mrs. Feizziwig | TÓTH DOROTTYA
Mr. Crumb / Joe bácsi / Iskolamester | BUDAI MÁRTON ZOLTÁN / SZARVAS BALÁZS 
Fred / Temetkezési vállalkozó / Schultz / Peter | MÉSZÁROS TAMÁS / SZABÓ DÁVID
Fanny / Belinda | TAR GABRIELLA 
Gyermek Scrooge | Kis Tim | Koldusgyerek | MÁSIK ABIGÉL 
szakácsnő | CSIZMADIA EDINA 
közreműködik a Magyarock Dalszínház társulata

Jelmez | BALAI ZSUZSANNA – MÁSIKNÉ VIZELI ANITA
Látvány | KOLLÁRIK PÉTER
Koreográfus | BAKÓ GÁBOR
Rendező | VIZELI CSABA
A szerzők jogait a Melody Kulturális és Szolgáltató Kft. képviseli.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/isten-pÉnze-musical-ram-art-szÍnhÁz/200029043874203
- **Event Categories**: live-music, art
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 84

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: RaM-ArT Színház
- **lat**: 47.52296
- **long**: 19.05646
- **full address**: RaM-ArT Színház, Kárpát utca 23, Budapest 1133, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: ISTEN PÉNZE - musical - RAM-ART SZÍNHÁZ
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/a6097a8e8f95587b1d87c630a3d3dd9ebda246343eaa9413e7847efb4bad830f-rimg-w1200-h683-dc15111b-gmir?v=1762176919

## FAQs

- **Q**: When and where is ISTEN PENZE - musical - RAM-ART SZINHAZ being held?
  - **A:** ISTEN PENZE - musical - RAM-ART SZINHAZ takes place on Sun, 30 Nov, 2025 at 02:30 pm to Sun, 30 Nov, 2025 at 05:00 pm at RaM-ArT Szinhaz, Karpat utca 23, Budapest 1133, Magyarorszag, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing ISTEN PENZE - musical - RAM-ART SZINHAZ?
  - **A:** ISTEN PENZE - musical - RAM-ART SZINHAZ is organized by Magyarock Dalszinhaz.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** ISTEN PENZE - musical - RAM-ART SZINHAZ is ideal for art lovers, collectors, creatives, and anyone inspired by visual arts, installations, and exhibitions. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 80+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "ISTEN PÉNZE - musical - RAM-ART SZÍNHÁZ",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/a6097a8e8f95587b1d87c630a3d3dd9ebda246343eaa9413e7847efb4bad830f-rimg-w1200-h683-dc15111b-gmir?v=1762176919",
        "startDate": "2025-11-30",
        "endDate": "2025-11-30",
        "url": "https://allevents.in/budapest/isten-pÉnze-musical-ram-art-szÍnhÁz/200029043874203",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "RaM-ArT Színház",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Karpat utca 23, Budapest 1133, Magyarorszag",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.52296",
                "longitude": "19.05646"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "MAGYAROCK DALSZÍNHÁZ KOMÁROM bemutatja\n\nTolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi\nISTEN PÉNZE – musical\nCharles Dickens „Karácsonyi ének” című műve nyomán\n\nA Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mű a legtöbbet játszott musicalek egyike.  Főhőse a",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Magyarock Dalsznhz",
                "url": "https://allevents.in/org/magyarock-dalszínház/26004220",
                "description": "Magyarock Dalszínház. 15,225 likes · 335 talking about this. A Magyarock Dalszínház hivatalos facebook oldala."
            }
        ]
    }
]
```