

# Event Details

- **Event Name**: CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál
- **Event Start and End Date**: Fri, 14 Nov, 2025 at 09:00 am – Sat, 15 Nov, 2025 at 10:00 pm
- **Event Description**: A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált, amelynek az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. A fesztivál küldetése, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közösséget teremtsen a párbeszédre, tanulásra és közös gondolkodásra.


?️ Kik az idei CINEGE résztvevők?

A CINEGE, azaz a Cinema New Generation mottója jegyében egyetemi hallgatók filmjeit vetítjük 2 napon keresztül.


A fesztiválon négy ország rangos filmes egyeteme vesz részt:
?? Szlovákiából a Pozsonyi Előadóművészeti Akadémia (The Academy of Performing Arts in Bratislava – VŠMU), 
?? Romániából az „I.L. Caragiale” Színház- és Filmművészeti Nemzeti Egyetem, Bukarest (National University of Theatre and Film „I.L. Caragiale” – UNATC), 
?? Olaszországból a római Centro Sperimentale di Cinematografia – (CSC) 
?? és a szervező magyar fél, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest (SZFE).

Minden résztvevő egyetem hat filmmel érkezik. A vetítések mellett workshopok, kerekasztal-beszélgetések és szakmai előadások várják a résztvevőket.

✅A filmvetítések nyilvánosak, amelyre a nagyközönséget is szeretettel várjuk.


? Filmvetítések:

? 2025. november 14. péntek

9:00 Résztvevők bemutatkozása

10:00 – 12:00

Maria Mitulescu: Dance, Queen (Románia) – 19:28
Socor Ruxandra-Maria: Gogotte (Románia) – 09:20
Daniela Sláviková: Nights and Days (Szlovákia) – 06:40
Nicola Bartoleschi – Nicoletta Busto – Emanuele Ricciardi: Sea View (Olaszország) – 04:44
2nd Unit director class: Exit (Magyarország) – 10:52

Teljes játékidő: 51′ 04″


15:00 – 17:00

Mariam Awad: Kamal (Románia) – 20:12
Valeria Gaudieri: No Place Like Home (Olaszország) – 15:08
Radek Ševčík: Poisoned Well (Szlovákia) – 14:00
Czifrik Lilla: A boldogság egy könnycseppel kezdődik (Magyarország) – 25:13 
Rebeka Vakrčková: Feast (Szlovákia) – 5:00

Teljes játékidő: 69′:16″
 

18:00 – 20:00

Katarína Gramatová: A Good Mind Grows in Thorny Places (Szlovákia) – 19:52
Elisa Fanais, Daniela Zottola: Antonio (Olaszország) – 06:41
Dóczé Péter: Hybris (Magyarország) – 19:51
Naomi Kikuchi: Cat World (Olaszország) – 38:33
 
Teljes játékidő: 84′:57″


? 2025. november 15. szombat

10:00 – 12:00

Andreea Parfenov: Loop (Románia) – 17:16
Paoli De Luca: Star (Olaszország) – 14:30
Papp Márton: 1 történet 2 főszereplővel (Magyarország) – 26:00
Hannah Dale: Till Tomorrow (Szlovákia) – 16:54 
Carmen Dumitru: Night Terror (Románia) – 05:06
 
Teljes játékidő: 79′:46″


13:00 – 15:00

Ioana Coca: Reazem, Climbing Shadows (Románia) – 18:29
Vojtech Javurek: Far Between Us (Szlovákia) – 12:00 
Somossy Barbara: Sose lesz vége (Magyarország) – 38:39
Dózsa Endre: Gátak és emberek (Magyarország) – 18:50

Teljes játékidő: 87′:58″
 
A program angol nyelven zajlik. 
A vetítések ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztráció és bővebb információ a filmekről itt: szfe.hu/cinege

Helyfoglalás érkezési sorrendben.

Szertettel várunk minden filmrajongót!
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/cinege-nemzetközi-egyetemi-filmfesztivál/200029146633720
- **Event Categories**: entertainment, art, performances, workshops, theatre, trips-adventures
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 96

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029146633720?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Uránia Nemzeti Filmszínház
- **lat**: 47.4953
- **long**: 19.06507
- **full address**: Uránia Nemzeti Filmszínház, Rákóczi út 21, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Színház- és Filmművészeti Egyetem (https://allevents.in/org/színház-és-filmművészeti-egyetem/26649438)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/f38ba72616750b76b2af65a877bcc34c776eb5ed1672cb1ac020c0c5950213a1-rimg-w1200-h628-dc033248-gmir?v=1762519759
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/b91a7435e1ae9c8c104de9e7ef2d0511645ab920ea94843303ab84e852809021-rimg-w300-h300-dc023147-gmir?v=1762519760

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 14 Nov, 2025 at 09:00 am
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Uránia Nemzeti Filmszínház, Rákóczi út 21, Budapest 1088, Magyarország, Budapest, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Színház- és Filmművészeti Egyetem
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** entertainment, art, performances, workshops, theatre, trips-adventures
- **Q**: Where can I find ticket details about CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/f38ba72616750b76b2af65a877bcc34c776eb5ed1672cb1ac020c0c5950213a1-rimg-w1200-h628-dc033248-gmir?v=1762519759",
        "startDate": "2025-11-14",
        "endDate": "2025-11-15",
        "url": "https://allevents.in/budapest/cinege-nemzetközi-egyetemi-filmfesztivál/200029146633720",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Uránia Nemzeti Filmszínház",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Rákóczi út 21, Budapest 1088, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.4953",
                "longitude": "19.06507"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A Színház- és Filmművészeti Egyetem idén első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált, amelynek az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont. A fesztivál küldetése, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi köz",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Sznhz- s Filmmvszeti Egyetem",
                "url": "https://allevents.in/org/színház-és-filmművészeti-egyetem/26649438",
                "description": "Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest. 34,122 likes · 142 talking about this · 7,760 were here. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos..."
            }
        ]
    }
]
```