

# Event Details

- **Event Name**: Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató
- **Event Start and End Date**: Fri, 06 Mar, 2026 at 07:00 pm – Fri, 06 Mar, 2026 at 08:30 pm
- **Event Description**: vadonatúj dalok – ősbemutató

Hogy is van ez? Sok évvel Tamás halála után vadonatúj Cseh-Bereményi dalok? Igen. A 80 éves Bereményi Géza Cseh Tamás fiával, Andrással új dalokat ír. Más idők, más dalok – ne a régieket várd. Az ácsorgó örökidőben azok azt kérdezték: mi van? Most, ebben a változó, forduló, lüktető időben az a kérdés: mi lesz?

Cseh András mondja:
Augusztus végén Gézával elmentünk egy baráti filmforgatásra. Jött egy jelenet, amit felülről, drónnal vettek, amiben a kert összes vendége egy buli végét jelezve az asztalra hajolt, úgymond fáradtan, részegen. Így ültünk Gézával egymás mellett az asztalra borulva és a felvétel közben súgva megkérdezte, hogy átjöhetne-e hozzánk Kővágóörsre dalokat írni. Igen, súgtam oda neki. Két nap múlva Bereményi Géza megjelent Kővágóörsön és rögtön meg is írtunk két dalt. 

Bereményi Géza mondja: 
András a dalokon nőtt fel és egy zenekarban is játszik. Megvan benne a szándék és a készség, hogy énekelje a dalainkat. Nekem meg kedvem van neki írni. Másfajta szövegeket írok, mint egykor Tamásnak. Mert András egy másik ember egy másik korból. A módszer viszont ugyanaz: ő kezdi, ad egy dallamkezdeményt, arra írok egy sort. Így araszolunk sorról-sorra. Önfeledt örömmel dolgozunk együtt. Boldogság, hogy tudjuk csinálni. Hogy magunk is rácsodálkozunk arra, ami születik.

Lüktető idő, egyre-másra jő,
Hogy a sok tündérujj most vajon mit sző,
Mi lesz a végső kép, mely színre jő.

Mi lesz, mi színre lép, az a legvégső kép,
Borzasztó lesz, vagy talán csak szép,
A Végzet Asszony sző, egyre csak sző…		
(Részlet egy dalszövegből)

Előadók: Cseh András, Kertész Endre, Bartók György
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/bereményi-géza-cseh-andrás-lüktető-idők-ősbemutató/200029748367028
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111
- **lat**: 47.48129
- **long**: 19.05638
- **full address**: Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111

## Event gallery

- **Alt text**: Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/90f818ea5c1244df0522a0bdacba59a0ee917a3295fe220112754408e0c747c8-rimg-w1200-h800-dc795e47-gmir?v=1772298567

## FAQs

- **Q**: When and where is Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató being held?
  - **A:** Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató takes place on Fri, 06 Mar, 2026 at 07:00 pm to Fri, 06 Mar, 2026 at 08:30 pm at Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111.
- **Q**: Who is organizing Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató?
  - **A:** Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató is organized by Szkéné Színház.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Bereményi Géza - Cseh András: Lüktető idők - ősbemutató",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/90f818ea5c1244df0522a0bdacba59a0ee917a3295fe220112754408e0c747c8-rimg-w1200-h800-dc795e47-gmir?v=1772298567",
        "startDate": "2026-03-06",
        "endDate": "2026-03-06",
        "url": "https://allevents.in/budapest/bereményi-géza-cseh-andrás-lüktető-idők-ősbemutató/200029748367028",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Műegyetem rakpart 3. II. emelet, Budapest, Hungary, 1111",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Műegyetem rakpart 3, Budapest 1111, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.48129",
                "longitude": "19.05638"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "vadonatúj dalok – ősbemutató\n\nHogy is van ez? Sok évvel Tamás halála után vadonatúj Cseh-Bereményi dalok? Igen. A 80 éves Bereményi Géza Cseh Tamás fiával, Andrással új dalokat ír. Más idők, más dalok – ne a régieket várd. Az ácsorgó örökidőben azok azt kérdezték: mi van? Most, ebben a változó, ford",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Szkn Sznhz",
                "url": "https://allevents.in/org/szkéné-színház/2335674",
                "description": "Ne csak láss. SzkéNézz!"
            }
        ]
    }
]
```