

# Event Details

- **Event Name**: Barkóczi Noémi
- **Event Start and End Date**: Thu, 12 Nov, 2026 at 08:00 pm (+01:00)
- **Event Description**: A gitáros-énekes-dalszerző Barkóczi Noémi a 2010-es évek elején vált a hazai hálószobapop egyik képviselőjévé, majd a lo-fi világán túllépve egyre karakteresebb gitárjátékával, személyes hangvételű dalszövegeivel és kiforrott hangszerelésével a hazai színpadok és fesztiválok népszerű előadójává vált. A Müpában megrendezett koncertje végigvezet bennünket Barkóczi Noémi pályáján: a korai, egyszálgitáros dalok és a legújabb szerzemények mellett – válogatott vendégek közreműködésével – megszólal a megjelenésének 10. évfordulóját ünneplő Nem vagyok itt című lemez teljes anyaga is. A koncert így finoman egyensúlyoz a nosztalgia és a jelen között, egyszerre idézve meg a 2010-es évek éjszakai életét és a nyári fesztiválok melankolikus pillanatait.

A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai május 5-én 10 órától, Arany szintű tagok május 6-án 10 órától, míg Ezüst szintű tagok május 7-én 10 órától válthatnak jegyeket az előadásra. Alapszintű tagok, valamint a nagyközönség számára május 8-án 10 órától nyílik meg a lehetőség.

//

After first emerging as a representative of Hungarian bedroom pop in the early 2010s, guitarist/singer/songwriter Noémi Barkóczi moved beyond the world of lo-fi to became a popular performer on stages and at festivals across the country with her increasingly distinctive guitar playing, heartfelt lyrics, and well-developed arrangements. Barkóczi’s concert at Müpa Budapest will take us on a journey through her career: in addition to her early songs accompanied by a solo guitar, and her latest compositions, we will hear – performed together with selected guest artists – the complete material from her album Nem vagyok itt (“I’m Not Here”) to mark the 10th anniversary of its release. Delicately balancing nostalgia with the present day, this concert will simultaneously evoke the nightlife of the 2010s and the melancholic moments of summer festivals.

///
A Müpa social media házirendje:
https://www.mupa.hu/kozossegi-mediafeluleteinkre-vonatkozo-szabalyok
https://www.mupa.hu/en/social-media-policies
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/barkóczi-noémi/200030068508429
- **Event Categories**: Music, Entertainment, Concerts, Festivals, Parties, performances
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Müpa Budapest
- **lat**: 47.469210769985
- **long**: 19.071836471558
- **full address**: Müpa Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Barkóczi Noémi
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/3c840d859472eb6b3dd94db3c82cc44ab1845cbffaf4db706bf6ff02d0813a20-rimg-w1200-h628-dcabc5e5-gmir?v=1779166406

## FAQs

- **Q**: When and where is Barkóczi Noémi being held?
  - **A:** Barkóczi Noémi takes place on Thu, 12 Nov, 2026 at 08:00 pm to Thu, 12 Nov, 2026 at 08:00 pm at Müpa Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Barkóczi Noémi?
  - **A:** Barkóczi Noémi is organized by Müpa Budapest.
- **Q**: What has been the experience of attendees at Müpa Budapest's events?
  - **A:** Attendees have given Müpa Budapest a rating of 4/5 based on reviews from early attendees on AllEvents. Müpa Budapest has 144+ followers on AllEvents, reflecting a trusted and active community of event-goers who follow their events. Müpa Budapest has a verified profile on AllEvents where you can read reviews and explore their upcoming events.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Barkóczi Noémi is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Barkóczi Noémi sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Barkóczi Noémi",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events4/banners/3c840d859472eb6b3dd94db3c82cc44ab1845cbffaf4db706bf6ff02d0813a20-rimg-w1200-h628-dcabc5e5-gmir?v=1779166406",
        "startDate": "2026-11-12T20:00:00+01:00",
        "url": "https://allevents.in/budapest/barkóczi-noémi/200030068508429",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Müpa Budapest",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Komor Marcell utca, Budapest 1095, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.469210769985",
                "longitude": "19.071836471558"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A gitáros-énekes-dalszerző Barkóczi Noémi a 2010-es évek elején vált a hazai hálószobapop egyik képviselőjévé, majd a lo-fi világán túllépve egyre karakteresebb gitárjátékával, személyes hangvételű dalszövegeivel és kiforrott hangszerelésével a hazai színpadok és fesztiválok népszerű előadójává vált",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Mpa Budapest",
                "url": "https://allevents.in/org/müpa-budapest/842306",
                "description": "A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat. "
            }
        ]
    }
]
```