

# Event Details

- **Event Name**: Animus Könyvklub november / Bradley, az osztály réme
- **Event Start and End Date**: Thu, 27 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Event Description**: Novemberi könyvünk Louis Bradley, az osztály réme című könyve

Bradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik - a lányokat sem kíméli - s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mellette nem ül senki. Tanárai szerint "komoly viselkedési zavarokkal küzd", s mi tagadás, ők sem rajonganak érte. 
Érkezik azonban egy nevelőtanár, aki megkedveli. Azt állítja, Bradleyről, hogy érzékeny, jószívű gyerek, mi több, szívesen hallgatja fiú kitalált történeteit is, melyeket az iskolában mindaddig csak mint elképesztő hazugságokat emlegettek. Carla, az új nevelőtanár számára nem kétséges, hogy Bradley meg tud változni, ha van elég mersze hozzá.

Kiállja-e Bradley ezt a kemény próbát? Erről ad számot ez a fordulatos, humoros, a gyerekek és az iskola világának közeli ismeretéről tanúskodó könyv, az író egyik legismertebb regénye. Tizenkilenc díjat nyert Amerika-szerte, melyeket fiatal olvasók szavazata alapján ítélnek oda.

Személyes könyvklub: 2025.11.27. (csütörtök), 18:00, BookUp Könyvesbolt (1137 Budapest, Pozsonyi út 23.)

A beszélgetést Urbán Anikó, az Animus Könyvklub házigazdája vezeti

A találkozó szűk körű esemény, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/1HLF25qzpKfOwFKNrJWpyEx5-z73_82EWusaXvple9O8/edit 

Különleges ajándékunk: Az aktuális könyv minden hónapban a teljes árból számított 30% engedménnyel kapható – így novemberben a Bradley, az osztály réme című könyvet kedvezményes áron szerezheted be a webboltunkban az “ANIMUSKK2511" kuponkóddal!

Link: https://www.hellokonyvek.hu/bradley-az-osztaly-reme-2?keyword=bradley 

Fedezd fel a biblioterápia erejét minden hónapban!
A regényhez kapcsolódó személyes és csoportos feladatsorokat ingyenesen letöltheted a könyv termékoldalán!

Csatlakozz hozzánk egy inspiráló beszélgetésre!
Jelentkezz az eseményre, és kövess minket, hogy ne maradj le a friss hírekről!
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/animus-könyvklub-november-bradley-az-osztály-réme/200029151923829
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details

- **Ticket URL**: http://facebook.com/200029151923829?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: BookUp Könyvesbolt
- **lat**: 47.515748615868
- **long**: 19.04993067893
- **full address**: BookUp Könyvesbolt, Pozsonyi út 23.,Budapest, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Animus Kiadó (https://allevents.in/org/animus-kiadó/26715538)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/cbd4932a653b0d0bfb9a7bc0d018f82aabf3bcf7425bf89ccb4b5f25fb144a1f-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1762568788
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/328337a6f5a7b6e7d175a624cb8090fae17e7b711ee7ba92d6c9f5dce659e080-rimg-w300-h300-dcfefefe-gmir?v=1762568789

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Thu, 27 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** BookUp Könyvesbolt, Pozsonyi út 23.,Budapest, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Animus Kiadó
- **Q**: Where can I find ticket details about Animus Könyvklub november / Bradley, az osztály réme ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Animus Könyvklub november / Bradley, az osztály réme",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events5/banners/cbd4932a653b0d0bfb9a7bc0d018f82aabf3bcf7425bf89ccb4b5f25fb144a1f-rimg-w1200-h628-dcffffff-gmir?v=1762568788",
        "startDate": "2025-11-27",
        "url": "https://allevents.in/budapest/animus-könyvklub-november-bradley-az-osztály-réme/200029151923829",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "BookUp Könyvesbolt",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Pozsonyi út 23.,Budapest, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.515748615868",
                "longitude": "19.04993067893"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Novemberi könyvünk Louis Bradley, az osztály réme című könyve\n\nBradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik - a lányokat sem kíméli - s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mel",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Animus Kiad",
                "url": "https://allevents.in/org/animus-kiadó/26715538"
            }
        ]
    }
]
```