

# Event Details

- **Event Name**: ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT)
- **Event Start and End Date**: Sat, 22 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Idén 30 éves a legendás Shalom című Anima Sound System-lemez, amit ezen a varázslatos estén az egyre jobb formában lévő zenekar újra eljátszik elejétől a végéig, de nem éri be ennyivel, mert megmutat pár új dalt a vadonatúj, most készülő Jerusalem My Love album-trilógia első lemezéről, az erős zsidó-arab hatásokat mutató Talita Kum-ról is. Népzene és elektronika, révület, emlékezés és előrenézés, történelem, irodalom és tánc, ráadásul velünk lesz az első lemez szólistája, Bognár Szilvia is, és akkor még nem beszéltünk az egyéb meglepetésekről. Ott találkozunk.  


Az este vendégeként az olasz Pearz lép fel.


Az esemény a Liveurope támogatásával valósul meg.


? Ez az esemény a Bátor Tábor Beats for Kids jótékonysági kampányának része. A koncertre támogatói jegyet is vásárolhatsz, amellyel 2000 forinttal segíted a Bátor Tábor munkáját, hogy minél több súlyosan és tartósan beteg kisgyermek élhessen át felejthetetlen, gyógyító élményeket.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/anima-sound-system-a-30-Éves-shalom-album-ÚjrajÁtszÓ-koncertje-vendég-pearz-it/200029088228556
- **Event Categories**: kids
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 675

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: A38 Hajó
- **lat**: 47.476596022763
- **long**: 19.062764810529
- **full address**: A38 Hajó, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT)
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/80e8557e79052b8d209a4c7a96e31a18dc2e0c252e90498335e0d9fd3d59c56d-rimg-w686-h386-dcf3f3f3-gmir?v=1762809640

## FAQs

- **Q**: When and where is ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT) being held?
  - **A:** ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT) takes place on Sat, 22 Nov, 2025 at 07:00 pm to Sat, 22 Nov, 2025 at 07:00 pm at A38 Hajó, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT)?
  - **A:** ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT) is organized by Anima Sound System.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "ANIMA SOUND SYSTEM: A 30 ÉVES SHALOM ALBUM ÚJRAJÁTSZÓ KONCERTJE / vendég: Pearz (IT)",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/80e8557e79052b8d209a4c7a96e31a18dc2e0c252e90498335e0d9fd3d59c56d-rimg-w686-h386-dcf3f3f3-gmir?v=1762809640",
        "startDate": "2025-11-22",
        "url": "https://allevents.in/budapest/anima-sound-system-a-30-Éves-shalom-album-ÚjrajÁtszÓ-koncertje-vendég-pearz-it/200029088228556",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "A38 Hajó",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "A38 Hajó, Budapest, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.476596022763",
                "longitude": "19.062764810529"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Idén 30 éves a legendás Shalom című Anima Sound System-lemez, amit ezen a varázslatos estén az egyre jobb formában lévő zenekar újra eljátszik elejétől a végéig, de nem éri be ennyivel, mert megmutat pár új dalt a vadonatúj, most készülő Jerusalem My Love album-trilógia első lemezéről, az erős zsidó",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Anima Sound System",
                "url": "https://allevents.in/org/anima-sound-system/26962651"
            }
        ]
    }
]
```