

# Event Details

- **Event Name**: Alina Șerban: Felelősségem teljes tudatában kijelentem
- **Event Start and End Date**: Thu, 27 Jul, 2017 at 06:00 pm
- **Event Description**: HU 

Felelősségem teljes tudatában kijelentem


Alina Șerban saját életének, gyerekkorának részleteit osztja meg a közönséggel a „Felelősségem teljes tudatában kijelentem” című színdarabjában, amely július 27-én az I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyitóelőadása lesz. 
A színdarab egy fiatal lány életébe ad betekintést, aki más kortársaihoz hasonlóan rajong a popzenészekért, szeret barátkozni, és álmokat sző a jövőjére vonatkozóan. Ugyanakkor ez a lány Bukarest egyik legrosszabbnak tartott környékén, tanulásra alkalmatlan körülmények között nő fel, és rendszeresen érzi úgy, hogy szégyellnie kell magát, mert patkányok mászkálnak a ruháin, mert ismerősöknél kell mosakodnia, mert roma. 
Amikor anyja börtönbe kerül, még világosabbá válik számára, hogy ha ki akar jutni a szegénytelepről, csak magára számíthat. A legkomolyabb megpróbáltatások sem törölhetik le a mosolyt az arcáról, a kitartást a szívéből. Bár néha maga sem hiszi el, hogy álmai megvalósulhatnak, végül eljut a Londoni Királyi Színiakadémiára, és elfogadja származását. Ráébred: ez nemcsak bélyeg lehet, de büszkeségre is okot adhat. Persze a küzdelem itt sem nem ér véget. „Ha megmásztál egy hegyet, kicsit pihenhetsz, de utána egy másikat kell majd megmásznod – véli a művésznő, aki számos saját színdarab szerzője és előadója mind Romániában mind az Egyesült Királyságban.
„Alina Șerbannak ebben az előadásban vállalt művészi tette mérföldkőnek számít a dokumentarista színház történetében. Ő ugyanis nem csak pontosan és precízen oldja meg színészként a feladatát, de
emberként is óriási teljesítményt nyújt és példát mutat.” – nyilatkozta Szilágyi Mária, a Kortárs Dráma Fesztivál igazgatója.
Az előadás után Alina Șerban részvételével közönségtalálkozót rendezünk. Az előadás angol nyelven, magyar szinkronnal lesz megtekinthető. 

Közreműködők:
író, rendező, előadó: Alina Șerban
a színdarabot fordította: Adorján Beáta

Bemutató helyszíne: Stúdió K Színház (Budapest, 9. kerület, Ráday utca 32.)
Bemutató időpontja: 2017. július 27., 18:00
Az előadás hossza: 90 perc
Közönségtalálkozó hossza: 60 perc

RO
Alina Șerban: „Declar pe propria răspundere”

Prin monodrama „Declar pe propria răspundere” – care deschide Festivalul Internațional de Roma Storytelling, în data de 27 iulie 2017 – Alina Șerban împărtășește cu publicul propria ei copilărie și biografie.
Spectacolul urmărește traseul unei tinere, care, la fel ca toate fetele din generația ei, ascultă muzică ușoară, își face prietenii și visează despre viitor. Ea trăiește  într-o comunitate săracă de romi din București unde educația este inaccesibilă, unde are permanent un sentiment de rușine.   
Când mama ei intră în închisoare, îi devine și mai clar că în tentativa ei de ieșire din cartier se poate baza numai pe sine. Nici cele mai serioase încercări nu pot să șteargă zâmbetul ei de pe chip și tenacitatea din inimă. Deși câteodată nici ea nu crede că visele se vor realiza vreodată, ajunge la Academia Regală de Teatru din Londra și îşi acceptă originea. Descoperă că aceasta poate fi și un motiv de mândrie, nu numai un stigmat. „Dacă ai reușit să urci pe un munte, poți să te odihnești puțin, după care trebuie să urci următorul munte” – spune artista, care este autoarea și actrița mai multor spectacole din România și Marea Britanie.
Actul artistic pe care Alina Șerban își asumă în acest spectacol este un reper în istoria teatrului documentar. Din punct de vedere actoricesc își rezolvă sarcinile cu precizie și exactitate, pe de altă parte, ca om, dă dovadă de o imensă putere și o mare lecție despre umanitate.” – declara Mária Szilágyi, directoarea Festivalului de Dramă Contemporană.
După spectacol se organizează o întâlnire a actriței Aline Șerban cu publicul. Spectacolul va fi prezentat în limba engleză, cu traducere simultană în limba maghiară.
 
Realizatori:
Regizor, actor, scriitor: Alina Șerban
Traducător: Adorján Beáta

Locul: Stúdió K Színház (Budapesta, sect. 9. str. Ráday nr. 32.)
Data: 27. iulie 2017., orele 18:00
Durata spectacolului: 90 de minute
Durata întâlnirii cu publicul: 60 de minute
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/alina-Șerban-felelősségem-teljes-tudatában-kijelentem/260278204489692
- **Event Categories**: Art, Theatre
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Budapesti Román Kulturális Intézet - ICR Budapesta
- **lat**: 47.508
- **long**: 19.09249
- **full address**: Budapesti Román Kulturális Intézet - ICR Budapesta, Izsó u. 5., Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Alina Șerban: Felelősségem teljes tudatában kijelentem
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/banners/018a7700ca9e74b2d2db2d4618200f02

## FAQs

- **Q**: When and where is Alina Șerban: Felelősségem teljes tudatában kijelentem being held?
  - **A:** Alina Șerban: Felelősségem teljes tudatában kijelentem takes place on Thu, 27 Jul, 2017 at 06:00 pm to Thu, 27 Jul, 2017 at 06:00 pm at Budapesti Román Kulturális Intézet - ICR Budapesta, Izsó u. 5., Budapest, Hungary.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Alina Șerban: Felelősségem teljes tudatában kijelentem",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/banners/018a7700ca9e74b2d2db2d4618200f02",
        "startDate": "2017-07-27",
        "url": "https://allevents.in/budapest/alina-Șerban-felelősségem-teljes-tudatában-kijelentem/260278204489692",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Budapesti Román Kulturális Intézet - ICR Budapesta",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Izsó u. 5.",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.508",
                "longitude": "19.09249"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "HU \n\nFelelősségem teljes tudatában kijelentem\n\n\nAlina Șerban saját életének, gyerekkorának részleteit osztja meg a közönséggel a „Felelősségem teljes tudatában kijelentem” című színdarabjában, amely július 27-én az I. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál nyitóelőadása lesz. \nA színdarab egy fiatal"
    }
]
```