

# Event Details

- **Event Name**: 60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert 
- **Event Start and End Date**: Sun, 23 Nov, 2025 at 07:30 pm
- **Event Description**: Gonda János, Bacsó Kristóf, Oláh Kálmán, László Attila, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Mester Dániel és Korb Attila szerzeményei.

A magyarországi jazzképzés idén ünnepli elindulásának 60. évfordulóját. Ezzel a koncerttel arra a hatalmas kultúrtörténeti lépésre emlékezünk, amelynek motorja Gonda János Széchenyi-díjas zenepedagógus, zongoraművész és zeneszerző volt. A Zeneakadémia felismert egy korszakos kezdeményezést, így elindulhatott a jazzoktatás az intézményesülés útján: a tanszakból főiskolai, majd egyetemi tanszék lett, 2025-től pedig önálló doktori jazzprogram is indul. Az idő igazolta a döntést: a tanszékről a magyar zenei élet meghatározó alakjai kerültek ki, sokan közülük tanárként tértek vissza alma materükbe. Ezen az estén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Senior Big Band lép fel László Attila vezetésével. A zenekar a Jazz Tanszéken diplomázott, a magyar és a nemzetközi jazzéletben aktívan résztvevő muzsikusokból áll össze. A műsor gerincét olyan kortárs magyar szerzők jazznagyzenekari művei alkotják, mint Oláh Kálmán, Fekete-Kovács Kornél, László Attila vagy Bacsó Kristóf, de Gonda János egyik szerzeménye is elhangzik.

LFZE Senior Big Band: Borbély Mihály, Kollmann Gábor, Elek István, Ávéd János, Mester Dániel, Zana Zoltán (szaxofon), Hámori János, Subicz Gábor, Gráf Ádám, Hofecker Dániel (trombita), Friedrich Károly, Csapó Krisztián, Schreck Ferenc, Korb Attila, Szalóky Béla (harsona), Gyémánt Bálint, Tóth István (gitár), Oláh Krisztián (zongora), Fonay Tibor, Lattmann Béla, Csuhaj Barna Tibor (bass), Csízi László (dob)
Művészeti vezető: László Attila
Vendég szólisták: Bacsó Kristóf (szaxofon), Oláh Kálmán, Binder Károly (zongora), László Attila (gitár), Fekete-Kovács Kornél (trombita), Lakatos Ágnes, Micheller Myrtill (ének)
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/60-éves-a-jazz-tanszék-jubileumi-koncert/200028671888347
- **Event Categories**: music, entertainment, concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 270

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://zeneakademia.jegy.hu/program/60-eves-a-jazz-tanszek-jubileumi-koncert-jazz-itt-176625/1288114?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=budapest-events

## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061
- **lat**: 47.50319
- **long**: 19.06436
- **full address**: Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Zeneakadémia / Liszt Academy (https://allevents.in/org/zeneakadémia-liszt-academy/26145245)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/827a2a1fef16443f3811114220ad40af11e57c1ba10395dbe68e0a9f6a3e9e94-rimg-w825-h550-dc2e1303-gmir?v=1763734915
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/2c060b754dfd4e99b8a780f3a24ff8f1bbabdbe4412da44b8479cee859d109d5-rimg-w300-h300-dc471804-gmir?v=1763734916

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Sun, 23 Nov, 2025 at 07:30 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Zeneakadémia / Liszt Academy
- **Q**: What type of event is this?
  - **A:** music, entertainment, concerts
- **Q**: Where can I find ticket details about 60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert  ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "60 éves a Jazz Tanszék - Jubileumi koncert",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/827a2a1fef16443f3811114220ad40af11e57c1ba10395dbe68e0a9f6a3e9e94-rimg-w825-h550-dc2e1303-gmir?v=1763734915",
        "startDate": "2025-11-23",
        "url": "https://allevents.in/budapest/60-éves-a-jazz-tanszék-jubileumi-koncert/200028671888347",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Liszt Ferenc tér 8., Budapest, Hungary, 1061",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Liszt Ferenc tér 8, Budapest 1061, Magyarország",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.50319",
                "longitude": "19.06436"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Gonda János, Bacsó Kristóf, Oláh Kálmán, László Attila, Fekete-Kovács Kornél, Subicz Gábor, Mester Dániel és Korb Attila szerzeményei.\n\nA magyarországi jazzképzés idén ünnepli elindulásának 60. évfordulóját. Ezzel a koncerttel arra a hatalmas kultúrtörténeti lépésre emlékezünk, amelynek motorja Gond",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Zeneakadmia  Liszt Academy",
                "url": "https://allevents.in/org/zeneakadémia-liszt-academy/26145245"
            }
        ]
    }
]
```