

# Event Details

- **Event Name**: 100+ éve a színpadon - A Benkó Dixieland Band és a Hot Jazz Band koncertje
- **Event Start and End Date**: Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: A két együttes igen jól ismert a magyar jazzrajongók körében.
Bényei Tamás és Nagy Iván, a két zenekarvezető hosszú évek óta jó barátságot ápol, és nem csak zenei téren.
Ezt a barátságot ünnepli meg a két zenekar december 6-án a Kristály Színtéren, ahol a közönséget a dixieland, a swing, illetve a harmincas-negyvenes évek zenei világával szeretnék elvarázsolni, az együttesen több mint 100 évet számláló színpadon töltött idő felidézésével, és talán egy kis meglepetéssel…

A Hot Jazz Band biográfiája

Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek melódiáinak korhű előadója, a háború előtti magyar filmek slágereinek és a jazzkorszak népszerű amerikai szórakoztató-zenéjének megszólaltatója. Hazai koncertjeiken a magyar szerzemények képezik műsoruk gerincét. Ez a zene olyan csillagokat idéz meg, mint Karády Katalin, Jávor Pál, Kabos Gyula, Latabár Kálmán, Louis Armstrong, Benny Goodman, Bing Crosby és olyan komponistákat, mint Seress Rezső, Márkus Alfréd, Fényes Szabolcs, George Gershwin, Duke Ellington.. 2022-ben a zenekar egy gyermekeknek szóló műsorral lepte meg közönségét.
Magyarország legsikeresebb jazz-zenekara négy nemzetközi és két hazai verseny győztese, melyek közül a legkiemelkedőbb az 1995-ben, Franciaországban, 54 zenekar részvételével megrendezett New Orleans Nemzetközi Jazzverseny. Hat alkalommal kaptak meghívást a világ legnagyobb szabású tradicionális jazz-fesztiváljára, Sacramento-ba (CA, USA). A Hot Jazz Band kétszer részesült eMeRTon-díjban, megkapta a Líra-díjat, a Louis Armstrong Emlékdíjat, az Ezüst Életfa díjat, a Fonogram-díjat és 2015-ben a hazai dixieland és jazz-zenekarok közül elsőként részesült a legmagasabb állami kitüntetésben, a Kossuth-díjban. Alapítása óta tizennégy CD-t jelentetett meg és 22 európai országon kívül turnézott az USA-ban és a Távol-Keleten, Shanghaiban.

Benkó Dixieland Band

A zenekar 1957-ben alakult Benkó Sándor vezetésével. A zenekar azóta is folyamatosan dolgozik, bár tagjai természetesen ilyen hosszú idő alatt változtak – jelenleg Nagy Iván, a legrégebbi tag a zenekar vezetője, aki 1966-ban csatlakozott a bandához. A majdnem 70 év alatt a Benkó Dixieland Band a világ nagyon sok pontján lépett fel Amerikától egészen Indonéziáig, és hozott el rangos díjakat nemzetközi fesztiválokról. A mindenkori tagoknak a műfaj világsztárjaival volt szerencséjük fellépni és a sztárokat Magyarországra meghívni: közülük a magyar közönség számára a legismertebb talán a magyar származású Joe Muranyi, Louis Armstrong zenekarának legutolsó klarinétosa, aki első alkalommal a BDB meghívásárára turnézott Magyarországon.

Benkó Sándor 2015-ben bekövetkezett halála után a zenekar vezetését Nagy Iván, a zenekar legrégebbi tagja vette át, azzal a céllal, hogy a BDB hagyományait ne hagyja veszendőbe menni. Az utóbbi években a BDB sztárvendégeként többek közt Szulák Andrea, Náray Erika, Koós Réka és Bényei Tamás lépett fel. A zenekar büszke arra, hogy hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a műfaj képviselőivel, akik közül a Kossuth-díjas Hot Jazz Band vezetője, Bényei Tamás és zenekarának tagjai rendszeres vendégei a Benkó Klub szerdai rendezvényeinek.

A Benkó Dixieland Band jelenlegi tagjai:
Nagy Iván, zenekarvezető, harsona, ének, hangszerelés
Bacsa Zoltán, trombita
Berkó Domonkos, klarinét, szaxofon
Kovacsevics Gábor, dob
Csikós Miklós, bőgő
Gáspár Pál/Hegedüs Csaba, bendzsó, ének
Nagy Iván, zongora
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/100-éve-a-színpadon-a-benkó-dixieland-band-és-a-hot-jazz-band-koncertje/200029099758803
- **Event Categories**: music, entertainment, jazz
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 210

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: Kristály
- **lat**: 47.521552372575
- **long**: 19.044367969036
- **full address**: Kristály, Budapest, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: 100+ éve a színpadon - A Benkó Dixieland Band és a Hot Jazz Band koncertje
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/32cec8ce04b1036bd2f9892cb4d7c230a99bd0f2d9fffc2cdeb0319e96cd8365-rimg-w1200-h675-dc5d4134-gmir?v=1764638060

## FAQs

- **Q**: When and where is 100+ eve a szinpadon - A Benko Dixieland Band es a Hot Jazz Band koncertje being held?
  - **A:** 100+ eve a szinpadon - A Benko Dixieland Band es a Hot Jazz Band koncertje takes place on Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm to Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm at Kristaly, Budapest, Hungary.
- **Q**: Who is organizing 100+ eve a szinpadon - A Benko Dixieland Band es a Hot Jazz Band koncertje?
  - **A:** 100+ eve a szinpadon - A Benko Dixieland Band es a Hot Jazz Band koncertje is organized by Kristaly.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** 100+ eve a szinpadon - A Benko Dixieland Band es a Hot Jazz Band koncertje is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Budapest, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 210+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "100+ éve a színpadon - A Benkó Dixieland Band és a Hot Jazz Band koncertje",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/32cec8ce04b1036bd2f9892cb4d7c230a99bd0f2d9fffc2cdeb0319e96cd8365-rimg-w1200-h675-dc5d4134-gmir?v=1764638060",
        "startDate": "2025-12-06",
        "url": "https://allevents.in/budapest/100-éve-a-színpadon-a-benkó-dixieland-band-és-a-hot-jazz-band-koncertje/200029099758803",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Kristály",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "name": "Kristály, Budapest, Hungary",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.521552372575",
                "longitude": "19.044367969036"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A két együttes igen jól ismert a magyar jazzrajongók körében.\nBényei Tamás és Nagy Iván, a két zenekarvezető hosszú évek óta jó barátságot ápol, és nem csak zenei téren.\nEzt a barátságot ünnepli meg a két zenekar december 6-án a Kristály Színtéren, ahol a közönséget a dixieland, a swing, illetve a h",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kristly",
                "url": "https://allevents.in/org/kristály/26443705",
                "description": "Kristály, Budapest XIII. kerület. 9,476 likes · 370 talking about this · 1,536 were here. Kulturális és közösségi hely a Margitszigeten!"
            }
        ]
    }
]
```