

# Event Details

- **Event Name**: Švejk // Térszínház
- **Event Start and End Date**: Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Hašek klasszikusa talán a legismertebb és legnépszerűbb cseh irodalmi mű Magyarországon, és éppen emiatt hajlamosak is vagyunk romantizálni annak groteszkbe hajló főhősét. Hovatovább sokan a cseh nemzet egészével azonosítják a švejki lelket, miközben a csehek – ahogy Patrik Ouředník egyik esszéjében rámutat – egyszerre büszkék erre a hagyományra, és egyszerre szégyellik azt: „inkább afféle családi albumként kezelik, amit gondosan elrakva őrzünk a fiók mélyén, de amit nem szívesen mutogatunk idegeneknek, vagy csak miután előzetesen kiválogattuk a képeket.” Ahogy a csehekre, úgy ránk is igaz a művel kapcsolatos skizofrén viszony, csak míg az előbbi inkább néplélektani, utóbbi egy ellentétes történelmi nézőpontból fakad. Hiszen hiába veszítjük el közösen a világháborút, a felbomló monarchia helyén ők új országot nyernek, mi pedig területeket (részben az ő javukra) veszítünk. Előadásunkban ezt a kettőséget szeretnénk megőrizni úgy, hogy közben nem sérül a mű alaphumora. Švejk történelmi bolyongása éppen ezért apropó lehet saját közép-európaiságunk felülvizsgálatára is.

ALKOTÓK:

Švejk: Kárpári Barnabás 
Katz: Széplaky Géza
Lukáš: Wettstein Márk
Katona: Gerő Ádám
Katona: Csuka János
Katona: Téglás Márton 
Az Örök Nő: Orbán Nelli
Švejk Mama: Kéner Gabi
Egy józanító hang Budapestről: Kovács J. István

Látvány: Orth M. Dániel
Szcenika: Perger László
Videó: Tinordi-Karvaly Bence
Technika: Braun Barna

Dalszövegek: Vörös István (József Attila-díjas)
Zenészek: Smokin’ Chimney zenekar
Zeneszerző, produkciós vezető: Bucz Magor

Rendezte: Kaj Ádám

JEGYEK: https://www.tixa.hu/svejk-terszinhaz-20251024












A Svejk 1.0 2023-as bemutatója, Az előadás a DÉRYNÉ Program hozzájárulásával valósult meg.
- **Event URL**: https://allevents.in/budapest/Švejk-térszínház/200029108236134
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 68

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Budapest
- **state**: BU
- **country**: Hungary
- **location**: 1033 Budapest, III. kerület, Fő tér 1., Budapest, Hungary, 1033
- **lat**: 47.54125
- **long**: 19.0456
- **full address**: 1033 Budapest, III. kerület, Fő tér 1., Budapest, Hungary, 1033

## Event gallery

- **Alt text**: Švejk // Térszínház
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/32ff681aabca7f258e552ddca6b339b1205f6c0334245f6c22a95c2b5886877f-rimg-w1200-h628-dc020203-gmir?v=1764638650

## FAQs

- **Q**: When and where is Švejk // Terszinhaz being held?
  - **A:** Švejk // Terszinhaz takes place on Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm to Sat, 06 Dec, 2025 at 07:00 pm at 1033 Budapest, III. kerulet, Fő ter 1., Budapest, Hungary, 1033.
- **Q**: Who is organizing Švejk // Terszinhaz?
  - **A:** Švejk // Terszinhaz is organized by Terszinhaz.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Švejk // Térszínház",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events8/banners/32ff681aabca7f258e552ddca6b339b1205f6c0334245f6c22a95c2b5886877f-rimg-w1200-h628-dc020203-gmir?v=1764638650",
        "startDate": "2025-12-06",
        "url": "https://allevents.in/budapest/Švejk-térszínház/200029108236134",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "1033 Budapest, III. kerület, Fő tér 1., Budapest, Hungary, 1033",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Fő ter 1, Budapest 1033, Magyarorszag",
                "addressLocality": "Budapest",
                "addressRegion": "BU",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.54125",
                "longitude": "19.0456"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Hašek klasszikusa talán a legismertebb és legnépszerűbb cseh irodalmi mű Magyarországon, és éppen emiatt hajlamosak is vagyunk romantizálni annak groteszkbe hajló főhősét. Hovatovább sokan a cseh nemzet egészével azonosítják a švejki lelket, miközben a csehek – ahogy Patrik Ouředník egyik esszéjében",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Trsznhz",
                "url": "https://allevents.in/org/térszínház/26985736"
            }
        ]
    }
]
```