

# Event Details

- **Event Name**: A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása
- **Event Start and End Date**: Wed, 05 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Event Description**: A magyar tudomány napja alkalmából, 2025. november 5-én, szerdán 18 órától diákoknak és felnőtteknek is ajánlott, magyar Nobel-díjas tudósokról szóló, zenés ismeretterjesztő előadás lesz könyvtárunk Gábor Áron termében

A rendezvény narrátora: NAGY PÉTER ZOLTÁN (Csíkszereda). Közreműködik: GYÖRGY LÁSZLÓ (gitár és ének).

Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.

„Ha Budapesten megállunk a Deák téren, és képzeletben leszúrunk egy óriási körzőt, amellyel húzhatunk egy 5 km sugarú kört, akkor 15 zseniális tudós szülőházát is bekeretezzük, olyan kutatókét, akik megváltoztatták a huszadik század gondolkodását, tudományát és technológiáját. Csak néhányat említenék meg: Békésy György, Gábor Dénes, Hevesy György, Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede, Wigner Jenő és Szent-Györgyi Albert. Nagyon sok tudománytörténész próbálta megfejteni a »magyar titkot«, vagy ahogy sokszor emlegetik, »a marslakók legendáját«.” – fogalmaz az előadó a rendezvény beharangozójában.
Úgy gondolja, hogy ez egy olyan összetett jelenség, amelyre nagyon nehéz igazán jó magyarázatot találni, ezért hasznosabbnak tartja egy előadáson egyszerűen bemutatni a jelzett tudósokat. Személyes időutazásra hívja ezzel a közönséget, amelynek során zenés mozzanatokkal gazdagított bemutatót tart néhány példaértékű tudományos karrierről és életútról.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
- **Event URL**: https://allevents.in/brasov/a-marslakók-legendája-nagy-péter-zoltán-és-györgy-lászló-előadása/200029126249847
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 51

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Brasov
- **state**: BV
- **country**: Romania
- **location**: Gábor Áron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, Romania
- **lat**: 45.86591
- **long**: 25.78544
- **full address**: Gábor Áron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, Romania, Strada Gabor Aron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, România, Brasov, Romania

## Event gallery

- **Alt text**: A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/ca8a4f7a0a7763937c35e03cafe9da3fa81c6e5bdfb0fe0f28a0a512a0b655eb-rimg-w1200-h675-dc020201-gmir?v=1762279852

## FAQs

- **Q**: When and where is A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása being held?
  - **A:** A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása takes place on Wed, 05 Nov, 2025 at 06:00 pm to Wed, 05 Nov, 2025 at 06:00 pm at Gábor Áron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, Romania, Strada Gabor Aron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, România, Brasov, Romania.
- **Q**: Who is organizing A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása?
  - **A:** A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása is organized by Bod Péter Megyei Könyvtár - Biblioteca Judeţeană "Bod Péter".

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "A marslakók legendája - Nagy Péter Zoltán és György László előadása",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/ca8a4f7a0a7763937c35e03cafe9da3fa81c6e5bdfb0fe0f28a0a512a0b655eb-rimg-w1200-h675-dc020201-gmir?v=1762279852",
        "startDate": "2025-11-05",
        "url": "https://allevents.in/brasov/a-marslakók-legendája-nagy-péter-zoltán-és-györgy-lászló-előadása/200029126249847",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Gábor Áron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, Romania",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Strada Gabor Aron 14, 520008 Sfântu Gheorghe, România",
                "addressLocality": "Brasov",
                "addressRegion": "BV",
                "addressCountry": "RO"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "45.86591",
                "longitude": "25.78544"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "A magyar tudomány napja alkalmából, 2025. november 5-én, szerdán 18 órától diákoknak és felnőtteknek is ajánlott, magyar Nobel-díjas tudósokról szóló, zenés ismeretterjesztő előadás lesz könyvtárunk Gábor Áron termében\n\nA rendezvény narrátora: NAGY PÉTER ZOLTÁN (Csíkszereda). Közreműködik: GYÖRGY L",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Bod Pter Megyei Knyvtr - Biblioteca Judeean Bod Pter",
                "url": "https://allevents.in/org/bod-péter-megyei-könyvtár-biblioteca-judeţeană-bod-péter/26710377"
            }
        ]
    }
]
```