

# Event Details

- **Event Name**: Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával
- **Event Start and End Date**: Thu, 12 Mar, 2026 at 06:30 pm – Thu, 12 Mar, 2026 at 08:00 pm
- **Event Description**: Nyitott pódium - Történetek, amelyek köztünk élnek.

Akikkel nap mint nap találkozunk, s akikről azt hisszük, már mindent tudunk róluk. Pedig még rengeteg történet vár ránk.

A Klassz Kultbisztró és a Civil Pódium Egyesület új pódiumbeszélgetés-sorozata Keszthely érdekes embereit ülteti le egy-egy órára és ad teret történeteiknek. Különböző utak, különböző nézőpontok, egy közös város. Valódi találkozások.

Beszélgetőtárs: Mészáros Annarózsa

Vendég: Varga Sz. Gábor

Varga Sz. Gábor a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatója, történelem–német szakos pedagógus, aki hosszú évek óta az intézmény közösségének meghatározó tagja, korábban igazgatóhelyettesként, 2019 óta, immáron hetedik éve pedig vezetőként irányítja a több mint két és fél évszázados hagyományokkal rendelkező gimnázium munkáját. 

Vezetői szemléletében hangsúlyos szerepet kap az iskola értékeinek és szellemiségének megőrzése, ugyanakkor a modern oktatási kihívásokra – például a digitalizációra és a tehetséggondozás új formáira – való nyitottság is. 

Az 1772-ben alapított Vajda János Gimnázium a térség egyik meghatározó középiskolája. 

A HVG 2026-os középiskolai rangsorában – 7. legjobb vidéki gimnáziumként – a 21. helyet szerepel, s amely nemcsak tudást, hanem közösségi élményt és értékrendet is igyekszik közvetíteni diákjai számára.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött - a szabad helyek függvényében!
Regisztráció: https://civilpodium.hu/regisztracio/
- **Event URL**: https://allevents.in/balatonboglar/nyitott-pódium-beszélgetés-varga-sz-gáborral-a-keszthelyi-vajda-jános-gimnázium-igazgatójával/200029775600158
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 0

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Balatonboglar
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Klassz Kultbisztró
- **lat**: 46.765226954863
- **long**: 17.242541802116
- **full address**: Klassz Kultbisztró, Kossuth Lajos utca 41, Keszthely 8360, Magyarország, Balatonboglar, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/38d5578da42fc7af7d15e7fc10de978e598fc723ae2d21ca7dd8e7e518a9aaba-rimg-w1200-h628-dc404ca0-gmir?v=1772804998

## FAQs

- **Q**: When and where is Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával being held?
  - **A:** Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával takes place on Thu, 12 Mar, 2026 at 06:30 pm to Thu, 12 Mar, 2026 at 08:00 pm at Klassz Kultbisztró, Kossuth Lajos utca 41, Keszthely 8360, Magyarország, Balatonboglar, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával?
  - **A:** Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával is organized by Civil Pódium Egyesület.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Nyitott Pódium – beszélgetés Varga Sz. Gáborral, a keszthelyi Vajda János Gimnázium igazgatójával",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events3/banners/38d5578da42fc7af7d15e7fc10de978e598fc723ae2d21ca7dd8e7e518a9aaba-rimg-w1200-h628-dc404ca0-gmir?v=1772804998",
        "startDate": "2026-03-12",
        "endDate": "2026-03-12",
        "url": "https://allevents.in/balatonboglar/nyitott-pódium-beszélgetés-varga-sz-gáborral-a-keszthelyi-vajda-jános-gimnázium-igazgatójával/200029775600158",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Klassz Kultbisztró",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Kossuth Lajos utca 41, Keszthely 8360, Magyarország",
                "addressLocality": "Balatonboglar",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.765226954863",
                "longitude": "17.242541802116"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Nyitott pódium - Történetek, amelyek köztünk élnek.\n\nAkikkel nap mint nap találkozunk, s akikről azt hisszük, már mindent tudunk róluk. Pedig még rengeteg történet vár ránk.\n\nA Klassz Kultbisztró és a Civil Pódium Egyesület új pódiumbeszélgetés-sorozata Keszthely érdekes embereit ülteti le egy-egy ó",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Civil Pdium Egyeslet",
                "url": "https://allevents.in/org/civil-pódium-egyesület/27546628"
            }
        ]
    }
]
```