

# Event Details

- **Event Name**: Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár
- **Event Start and End Date**: Fri, 31 Jul, 2026 at 08:30 pm (+02:00)
- **Event Description**: Egy könnyed nyári kikapcsolódásra hívja a zenekedvelőket a Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara. A repertoár rendkívül széleskörű, a leghíresebb filmzenéket, nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. Fiatal szólisták, grandiózus művekkel teremtenek felejthetetlen hangulatot ezen a nyári estén.

A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József 1968-ban alapította azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítva legyen a zenei utánpótlása. E zenekar tagjai viszonylag széles korosztályból kerültek ki, e közösség 14 éves kortól akár 28 éves korig foglalkoztatta, foglalkoztatja a zenélni tanuló fiatalokat. A különböző fellépések közül kiemelkedett a 2010 szeptemberében lévő négy napos lipcsei vendégszereplés. Ezt követően az együttes időnként meghívást kapott rangos ifjúsági zenekarok koncertjeire társzenekarként, így volt közös koncert a MÜPÁ-ban a Milwaukee Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, a Vigadóban a Hong Kongi Ifjúsági Zenekarral, és a Gewandhausban a lipcsei J. S. Bach Ifjúsági Zenekarral.

További információ, jegyek: https://kultkikoto.hu/musor/szimfonikus-koncert-260731/

A 90-es évek közepétől Záborszky József munkáját fokozatosan átvette Horváth Gábor karmester, az iskola tanára. Irányításával két évtizeden keresztül minden nyáron 7-10 napos zenei tábor volt Tihanyban, ahol minden nap térzenét adott az együttes a külföldi turistáknak és a helyi lakosoknak egyaránt. E táborok alkalmával zeneileg és emberileg egyaránt egységessé, homogénné vált az együttes, a nyári együttlétek zenei és pedagógiai hatása máig érezhető.

A repertoár rendkívül széleskörű, a leghíresebb nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. A zenekar küldetésként tekint a zenei hagyományok, tradíciók ápolására. Az együttes állandó fellépési lehetőséget biztosít tehetséges ifjú szólistáknak és fiatal karmestereknek egyaránt, fontosnak tartja a tehetséggondozást és a közönségnevelést.

A zenekar részt vesz az EOFed által szervezett nagy fesztiválokon, így jutott el 2022-ben a bulgáriai Plovdivba, majd 2024 augusztusában pedig első magyar zenekarként vett részt a Eurochestries által szervezett Charente-Maritime-ben megrendezésre kerülő nagy franciaországi zenei fesztiválon.

Az együttes 2024-2026-ig három évre megkapta a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitűntető címet.

A program hossza: kb. 70 perc
Játszóhely: KULTKIKÖTŐ – Balatonboglár (Árpád u. 17.)
Időpont: 2026. júl. 31. (P) 20:30

További információ, jegyek: https://kultkikoto.hu/musor/szimfonikus-koncert-260731/

Rólunk: kultkikoto.hu
- **Event URL**: https://allevents.in/balatonboglar/nemzeti-ifjúsági-zenekar-koncertje-meghívott-vendég-malek-andrea-kultkikötő-balatonboglár/200029427317252
- **Event Categories**: concerts
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 79

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Balatonboglar
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Kultkikötő Balatonboglár
- **lat**: 46.7763684
- **long**: 17.6612747
- **full address**: Kultkikötő Balatonboglár, Árpád utca 15, Balatonboglár 8630, Magyarország, Balatonboglar, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/98185ed35a492deec61a2e8032af9c57e9e5724f63f7316919e8957e1424b110-rimg-w1200-h900-dc130606-gmir?v=1775017847

## FAQs

- **Q**: When and where is Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár being held?
  - **A:** Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár takes place on Fri, 31 Jul, 2026 at 08:30 pm to Fri, 31 Jul, 2026 at 08:30 pm at Kultkikötő Balatonboglár, Árpád utca 15, Balatonboglár 8630, Magyarország, Balatonboglar, Hungary.
- **Q**: Who is organizing Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár?
  - **A:** Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár is organized by Kultkikötő.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár is ideal for live music fans, concert-goers, and anyone who enjoys unforgettable performances from their favorite artists in an electric live atmosphere. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Balatonboglar, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. With 70+ people already showing interest, this is clearly an event worth adding to your calendar - don't miss out.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje – Meghívott vendég: Malek Andrea @Kultkikötő, Balatonboglár",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/98185ed35a492deec61a2e8032af9c57e9e5724f63f7316919e8957e1424b110-rimg-w1200-h900-dc130606-gmir?v=1775017847",
        "startDate": "2026-07-31T20:30:00+02:00",
        "url": "https://allevents.in/balatonboglar/nemzeti-ifjúsági-zenekar-koncertje-meghívott-vendég-malek-andrea-kultkikötő-balatonboglár/200029427317252",
        "eventStatus": "https://schema.org/EventScheduled",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Kultkikötő Balatonboglár",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Árpád utca 15, Balatonboglár 8630, Magyarország",
                "addressLocality": "Balatonboglar",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.7763684",
                "longitude": "17.6612747"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Egy könnyed nyári kikapcsolódásra hívja a zenekedvelőket a Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara. A repertoár rendkívül széleskörű, a leghíresebb filmzenéket, nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. Fiatal szólisták, grandiózus művekkel teremtenek felejthetetle",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Kultkikt",
                "url": "https://allevents.in/org/kultkikötő/7354789",
                "description": "Víz-Tiszta-Kultúra a Balaton déli partján: Földváron, Bogláron és Fenyvesen. Színházi előadások, koncertek, gyermekműsorok, filmvetítések és kiállítások! "
            }
        ]
    }
]
```