

# Event Details

- **Event Name**: Lovas Rozi egyszemélyes előadása - Tapolca 
- **Event Start and End Date**: Mon, 02 Jun, 2025 at 05:00 pm
- **Event Description**: Jegyek: https://in-time.hu/e/lanyok-fiuk-tapolca-250602

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról. A gyerekek kiszolgáltatottságáról. Arról a gyilkos labirintusról, amit közösen építettünk, pár ezer évig, fiúk és lányok. Dennis Kelly jellemző írói eszköze a késleltetés, a feszültség fokozása, a kiszámíthatatlan fordulatokra építő hatáskeltés - aki egy Kelly-darab cselekményét előre elmeséli, az egyéb aljasságokra is képes. A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sem kizárt. De ezért járunk színházba, nem?
Dennis Kelly-vel az Árvák után már másodszorra fuzionál a csapat. Az eredeti címén Girls&amp;Boys című darabot 2018-ban mutatták be Londonban, majd bejárta az egész világot. A díjnyertes angol drámaíró erős, háromdimenziós női karakterre írt történetét most az ország egyik legismertebb és legsokoldalúbb színésznője, Lovas Rozi előadásában láthatják a magyar nézők.

Játssza: Lovas Rozi
Fordította: Horváth János Antal
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Díszlettervező: Szabó Márton István
Dramaturg: Németh Gábor
Koreográfus: Molnár G. Nóra
Zeneszerző: Hunyadi Máté és Szendrey-Nagy Olivér
A rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi
Rendező: Horváth János Antal

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk!
- **Event URL**: https://allevents.in/balatonboglar/lovas-rozi-egyszemélyes-előadása-tapolca/200028043363510
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 1004

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://in-time.hu/e/lanyok-fiuk-tapolca-250602?stage=seat-selection&utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=balatonboglar-events

## Event venue details

- **city**: Balatonboglar
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Tamási Áron Művelődési Központ
- **lat**: 46.883265409576
- **long**: 17.442723142774
- **full address**: Tamási Áron Művelődési Központ, Kisfaludy u. 2-6.,Tapolca, Balatonboglar, Hungary

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: LOUPE Színházi Társulás (https://allevents.in/org/loupe-színházi-társulás/22316111)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/7b684602de58cebec19c3852a9487be47bdec6d88daf194fc93e9c2e13a5ada7-rimg-w1200-h628-dcc2d6d6-gmir?v=1748796974
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/89f4afe4a39e4b1f032bae33fc4c7ff8ea03b35948f13e757fb81ab9e0b01c98-rimg-w300-h300-dcbfd3d3-gmir?v=1748796975

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Mon, 02 Jun, 2025 at 05:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Tamási Áron Művelődési Központ, Kisfaludy u. 2-6.,Tapolca, Balatonboglar, Hungary
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** LOUPE Színházi Társulás
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about Lovas Rozi egyszemélyes előadása - Tapolca  ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Lovas Rozi egyszemélyes előadása - Tapolca",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events6/banners/7b684602de58cebec19c3852a9487be47bdec6d88daf194fc93e9c2e13a5ada7-rimg-w1200-h628-dcc2d6d6-gmir?v=1748796974",
        "startDate": "2025-06-02",
        "url": "https://allevents.in/balatonboglar/lovas-rozi-egyszemélyes-előadása-tapolca/200028043363510",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Tamási Áron Művelődési Központ",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Kisfaludy u. 2-6.,Tapolca",
                "addressLocality": "Balatonboglar",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.883265409576",
                "longitude": "17.442723142774"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Jegyek: https://in-time.hu/e/lanyok-fiuk-tapolca-250602\n\nVannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Eg",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "LOUPE Sznhzi Trsuls",
                "url": "https://allevents.in/org/loupe-színházi-társulás/22316111"
            }
        ]
    }
]
```