

# Event Details

- **Event Name**: BEST OF HUNGÁRIA - SZIGLIGET
- **Event Start and End Date**: Fri, 24 Jul, 2026 at 08:30 pm
- **Event Description**: ⭐ BEST OF HUNGÁRIA ⭐
Koncert a Hungária együttes legnagyobb slágereivel
?AZ IDEI NYÁR LEGNAGYOBB BALATONI BULIJA! ?

? A koncert különleges vendége NOVAI GÁBOR (NOVA), a Hungária együttes tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar legnagyobb slágereit. Jelenléte valódi zenei időutazássá teszi az estét, ahol a dalok nemcsak elhangzanak, hanem hitelesen szólalnak meg.
?️ A zenekar vezetője ZSOLDOS GÁBOR (DEDY), aki 1982–83 között maga is a Hungária tagja volt, így az Aréna és Finálé albumok megszületése az ő nevéhez is kötődik.
? Zenekara, a BUDAPEST ROCK’N’ROLL BAND repertoárján a Hungária együttes négy nagylemezének legjobb dalai szerepelnek. Nem véletlen, hogy ezeket a dalokat 2024-ben a Puskás Arénában, majd 2025-ben az MVM Dome-ban az eredeti Hungária tagokkal együtt adták elő hatalmas sikerrel.
? És hogy még fokozzuk a hangulatot , az est vendége lesz MARÓT VIKI is, aki a műfaj egyik leghitelesebb előadója.
? A koncerten a legismertebb Hungária slágerek – mint például Micsoda buli, Casino twist, Csókkirály, Hotel Mentol, Isztambul, Multimilliomos jazz-dobos, Séró Báró, Ciao Marina – ugyanazzal az energiával szólalnak meg, mint fénykorukban!

? Időpont: 2026. július 24. (péntek) 20.30 óra
? Helyszín: Várudvari Nyári Színház (Szigliget Várudvar, Szigliget)
?️ Jegyár: 9.490 Ft-tól
? Jegyvásárlás: https://szigligetszinhaz.jegyx1.hu/eloadas/5469/best-of-hungaria

?? A közönségre - az egykori tagok és alkotók közreműködésével, valamint a legendás Hungária dalokkal - egy fergeteges koncert vár!
- **Event URL**: https://allevents.in/balatonboglar/best-of-hungÁria-szigliget/200029996460806
- **Event Categories**: concerts, music, entertainment
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 24

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Balatonboglar
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Szigliget Várudvar
- **lat**: 46.80452464791
- **long**: 17.433586120605
- **full address**: Szigliget Várudvar, Kisfaludy utca 25, Szigliget 8264, Magyarország, Balatonboglar, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: BEST OF HUNGÁRIA - SZIGLIGET
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/ac0c99b48097898116a51a5f0e8c74a95bec3839d85891462d34a022b2ae10fc-rimg-w1200-h675-dcf2edd9-gmir?v=1779941570

## FAQs

- **Q**: When and where is BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET being held?
  - **A:** BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET takes place on Fri, 24 Jul, 2026 at 08:30 pm to Fri, 24 Jul, 2026 at 08:30 pm at Szigliget Varudvar, Kisfaludy utca 25, Szigliget 8264, Magyarorszag, Balatonboglar, Hungary.
- **Q**: Who is organizing BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET?
  - **A:** BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET is organized by Simon Art Management.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET is ideal for music lovers, fans of all genres, and anyone who wants to celebrate the power of music - from intimate gigs and live sessions to festivals and cultural performances. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Balatonboglar, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If BEST OF HUNGARIA - SZIGLIGET sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "MusicEvent",
        "name": "BEST OF HUNGÁRIA - SZIGLIGET",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/ac0c99b48097898116a51a5f0e8c74a95bec3839d85891462d34a022b2ae10fc-rimg-w1200-h675-dcf2edd9-gmir?v=1779941570",
        "startDate": "2026-07-24",
        "url": "https://allevents.in/balatonboglar/best-of-hungÁria-szigliget/200029996460806",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Szigliget Várudvar",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Kisfaludy utca 25, Szigliget 8264, Magyarország",
                "addressLocality": "Balatonboglar",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.80452464791",
                "longitude": "17.433586120605"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "⭐ BEST OF HUNGÁRIA ⭐\nKoncert a Hungária együttes legnagyobb slágereivel\n?AZ IDEI NYÁR LEGNAGYOBB BALATONI BULIJA! ?\n\n? A koncert különleges vendége NOVAI GÁBOR (NOVA), a Hungária együttes tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar legnagyobb slágereit. Jelenléte valódi zenei időutazássá tes",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Simon Art Management",
                "url": "https://allevents.in/org/simon-art-management/24470652"
            }
        ]
    }
]
```