

# Event Details

- **Event Name**: „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel
- **Event Start and End Date**: Sun, 08 Mar, 2026 at 06:00 pm
- **Event Description**: ? Egy rendhagyó gasztrofilozófiai utazásra hívjuk vendégeinket, ahol a bor nemcsak ital, hanem gondolat, hangulat és világértelmezés.

? Az este különleges tematikája Hamvas Béla – A bor filozófiája című művére épül. A négyfogásos vacsora minden eleme mellé olyan bort társítunk, amelyet a könyv szellemisége inspirált, és amelyhez egy-egy gondolat is kapcsolódik. Így a gasztronómiai élmény mellé szellemi ízjegyek is társulnak.✨?️

Az est során Baj László, a zalaegerszegi színház színésze 18:00 órától részleteket olvas fel a műből, hogy az irodalom és a bor párbeszéde élőben is megelevenedjen.

Az este célja:
- hogy a bor ne csak egy ital, hanem élmény;
- hogy a vacsora ne csupán étkezés, hanem rituálé legyen;
-  hogy vendégeink pedig ne csak jóllakjanak, hanem egyedi élményekkel távozzanak. 

? Időpont: március 8. 18:00
? Helyszín: Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél sétány 5.
? Asztalfoglalás: 06 30 134 9070

?? A bor az élet egyik metaforája, egy művészien megkomponált vacsora pedig akár filozófiai dialógussá is válhat – ebben a szellemben várjuk kedves vendégeinket március 8-án a Portban!


MENÜ ?️

Füstölt csülök terrine, torma, kenyérlángos
Bujdosó Olaszrizling válogatás 2023

Zellerkrémleves, hurkaropogós
Rubin ZEN Zöldveltelini (BIO) 2024

Sous-vide sertésszűz, savanyított paprika, dödölle
Garamvári szőlőbirtok Kadarka, 2023

Fánk, sárgabarack, vaníliahab
Feind Zeusz, 2022

A négyfogásos menü ára 14.990 Ft
Borsor ára: 4.900 Ft
A számla végösszegéhez 10% szervizdíjat számolunk fel
- **Event URL**: https://allevents.in/balatonboglar/„a-bor-filozófiája-négyfogásos-vacsoraest-borkísérettel/200029745470744
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 9

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Balatonboglar
- **state**: SO
- **country**: Hungary
- **location**: Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647
- **lat**: 46.70595
- **long**: 17.38209
- **full address**: Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647, Bernáth Aurél sétány 5, Balatonmáriafürdő 8647, Magyarország, Balatonboglar, Hungary

## Event gallery

- **Alt text**: „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/4bdcdcc6183e7bb64bc07c7cc0ff7a784fe894579686d9d3a696c85c4805112e-rimg-w1200-h675-dc015641-gmir?v=1772247643

## FAQs

- **Q**: When and where is „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel being held?
  - **A:** „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel takes place on Sun, 08 Mar, 2026 at 06:00 pm to Sun, 08 Mar, 2026 at 06:00 pm at Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647, Bernáth Aurél sétány 5, Balatonmáriafürdő 8647, Magyarország, Balatonboglar, Hungary.
- **Q**: Who is organizing „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel?
  - **A:** „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel is organized by Port étterem&panzió.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel is ideal for foodies, craft beverage enthusiasts, and festival fans looking for the best local flavors and experiences. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Balatonboglar, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If „A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "„A bor filozófiája” – négyfogásos vacsoraest borkísérettel",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events2/banners/4bdcdcc6183e7bb64bc07c7cc0ff7a784fe894579686d9d3a696c85c4805112e-rimg-w1200-h675-dc015641-gmir?v=1772247643",
        "startDate": "2026-03-08",
        "url": "https://allevents.in/balatonboglar/„a-bor-filozófiája-négyfogásos-vacsoraest-borkísérettel/200029745470744",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Bernáth Aurél Sétány 5., Balatonmariafurdo, Hungary, 8647",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Bernáth Aurél sétány 5, Balatonmáriafürdő 8647, Magyarország",
                "addressLocality": "Balatonboglar",
                "addressRegion": "SO",
                "addressCountry": "HU"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.70595",
                "longitude": "17.38209"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "? Egy rendhagyó gasztrofilozófiai utazásra hívjuk vendégeinket, ahol a bor nemcsak ital, hanem gondolat, hangulat és világértelmezés.\n\n? Az este különleges tematikája Hamvas Béla – A bor filozófiája című művére épül. A négyfogásos vacsora minden eleme mellé olyan bort társítunk, amelyet a könyv szel",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Port tterem&panzi",
                "url": "https://allevents.in/org/port-étteremandpanzió/27324071"
            }
        ]
    }
]
```