

# Event Details

- **Event Name**: Szent István-est Nagybányán
- **Event Start and End Date**: Fri, 21 Aug, 2026 at 06:00 pm
- **Event Description**: ? Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezzük a Szent István-estet, amelyre augusztus 21-én, pénteken, 18:00 órától kerül sor az Oázis Philia Galéria étteremben.

? Az est fellépője SOLTI ÁDÁM, a Budapesti Madách Színház előadóművésze.  Zenés ünnepi összeállítása nem egyszerű dalcsokor, hanem egy érzelmi ív, amely a magyar történelem, a szabadság és az összetartozás gondolatát helyezi a középpontba. Az előadás során a közönség olyan ikonikus művekkel találkozhatunk, mint István a király című rock opera részletei vagy Demjén - A szabadság vándorai. 
Ezt követően az Est zenés-táncos mulatsággal folytatódik (DJ GEO), ünnepi vacsorával és az Új Kenyér megáldásával.  

?️ A részvételi díj 200 lej/fő, amelyet az RMDSZ székházban lehet befizetni (Nagybánya, Felsőbányai út 5. szám), hétfőtől csütörtökig 9:00 és 16:00 óra között, pénteken pedig 9:00 és 14:00 között. Telefonszám: 0371 346 232.

?A rendezvény a Szentháromság-templom által szervezett Szent István Napok rendezvénysorozat része. Az Est partnere az Itt-Hon Ma Egyesület.

?A rendezvény a Szentháromság-templom által szervezett Szent István Napok rendezvénysorozat része. Az Est partnere az Itt-Hon Ma Egyesület.
- **Event URL**: https://allevents.in/baia-mare/szent-istván-est-nagybányán/200030519185810
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 37

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Baia Mare
- **state**: MM
- **country**: Romania
- **location**: Restaurant Oazis
- **lat**: 47.664310755647
- **long**: 23.574160337448
- **full address**: Restaurant Oazis, Strada Valea Roșie 10, 430145 Baia Mare, România, Baia Mare, Romania

## Event gallery

- **Alt text**: Szent István-est Nagybányán
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/70f3b8b244acfb19608776e2245b76c557828304c350a55ee69e36839dcba782-rimg-w1200-h725-dcf8f8d8-gmir?v=1786975414

## FAQs

- **Q**: When and where is Szent Istvan-est Nagybanyan being held?
  - **A:** Szent Istvan-est Nagybanyan takes place on Fri, 21 Aug, 2026 at 06:00 pm to Fri, 21 Aug, 2026 at 06:00 pm at Restaurant Oazis, Strada Valea Roșie 10, 430145 Baia Mare, Romania, Baia Mare, Romania.
- **Q**: Who is organizing Szent Istvan-est Nagybanyan?
  - **A:** Szent Istvan-est Nagybanyan is organized by RMDSZ Nagybanya.
- **Q**: Who is this event for? Is it right for me?
  - **A:** Szent Istvan-est Nagybanyan is ideal for party-goers, social butterflies, and anyone looking for a great night out with music, drinks, and good vibes. Whether you're a first-time attendee or a longtime enthusiast in Baia Mare, this event is thoughtfully curated to deliver a standout experience worth every moment. If Szent Istvan-est Nagybanyan sounds like your kind of event, don't wait - spots fill up fast.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Szent István-est Nagybányán",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events10/banners/70f3b8b244acfb19608776e2245b76c557828304c350a55ee69e36839dcba782-rimg-w1200-h725-dcf8f8d8-gmir?v=1786975414",
        "startDate": "2026-08-21",
        "url": "https://allevents.in/baia-mare/szent-istván-est-nagybányán/200030519185810",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Restaurant Oazis",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Strada Valea Roșie 10, 430145 Baia Mare, România",
                "addressLocality": "Baia Mare",
                "addressRegion": "MM",
                "addressCountry": "RO"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "47.664310755647",
                "longitude": "23.574160337448"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "? Hagyományainkhoz híven az idén is megrendezzük a Szent István-estet, amelyre augusztus 21-én, pénteken, 18:00 órától kerül sor az Oázis Philia Galéria étteremben.\n\n? Az est fellépője SOLTI ÁDÁM, a Budapesti Madách Színház előadóművésze.  Zenés ünnepi összeállítása nem egyszerű dalcsokor, hanem egy",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "RMDSZ Nagybnya",
                "url": "https://allevents.in/org/rmdsz-nagybánya/19566194"
            }
        ]
    }
]
```