

# Event Details

- **Event Name**: Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel
- **Event Start and End Date**: Thu, 06 Nov, 2025 at 06:00 pm
- **Event Description**: Sok szülő emlékszik még arra a pontra, amikor úgy döntött, hogy telefont vesz a gyerekének. Közel akarta tudni magához, biztonságban akarta tudni, kommunikálni vele. De lehet, ma már azt érzi, hogy túl sokszor van probléma a telefon és az internet körül, és ezek inkább elválasztanak, falat képeznek a szülők és a gyerekek között. A képernyő beszippant egy olyan világba, amelyben lehetőség van másnak lenni, és számos veszélyt is rejt, mint például az online zaklatás kívülről láthatatlan jelensége vagy az instavilág önképromboló ideáljai. Közös gondolkodásra hívjuk a szülőket: keressünk választ arra, hogy hogyan lehet szerető és bizalmi kapcsolatban jelen lenni a gyerekek online életében.  

Meghívott előadónk dr. Frigy Szabolcs-István egyetemi oktató, a szatmári Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum iskolai tanácsadója. Tanári és oktatói munkája mellett aktívan kutat az oktatás-nevelés, a közösségi diskurzusok és a társadalmi jelenségek területén. Pályafutása során sok attitűd- és szemléletformáló programot vezetett, így kiemelkedő tapasztalattal bír a fiatalokkal való foglalkozásban 

Az esemény a Csiky Gergely Főgimnázium, az Alma Mater Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium együttműködésével valósul meg.  

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlapon jelezze: 
? https://feliratkozas.mcc.ro/arad-szulok-akademiaja-ringat-e-az-online-hintalo 

A Facebook-eseményen való visszajelzés nem minősül regisztrációnak. K jük, a regisztrációs lapot is töltse ki.
- **Event URL**: https://allevents.in/arad/szülők-akadémiája-ringat-e-az-online-hintaló-a-virtuális-világ-kihívásai-szülői-szemmel/200029132594153
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 64

## Ticket Details


## Event venue details

- **city**: Arad
- **state**: AR
- **country**: Romania
- **location**: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium, Tóth Árpád díszterem, Strada Vârful cu Dor 22. szám
- **lat**: 46.17072
- **long**: 21.30677
- **full address**: Arad, Csiky Gergely Főgimnázium, Tóth Árpád díszterem, Strada Vârful cu Dor 22. szám, Romania

## Event gallery

- **Alt text**: Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/fd9db6ab7c0b376006d15a06457c868e24445b3af9e44a426157d2eb2a6cb802-rimg-w1200-h628-dc294457-gmir?v=1762337110

## FAQs

- **Q**: When and where is Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel being held?
  - **A:** Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel takes place on Thu, 06 Nov, 2025 at 06:00 pm to Thu, 06 Nov, 2025 at 06:00 pm at Arad, Csiky Gergely Főgimnázium, Tóth Árpád díszterem, Strada Vârful cu Dor 22. szám, Romania.
- **Q**: Who is organizing Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel?
  - **A:** Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel is organized by Mathias Corvinus Collegium - Erdély.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Szülők Akadémiája: Ringat-e az online hintaló? – A virtuális világ kihívásai szülői szemmel",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events7/banners/fd9db6ab7c0b376006d15a06457c868e24445b3af9e44a426157d2eb2a6cb802-rimg-w1200-h628-dc294457-gmir?v=1762337110",
        "startDate": "2025-11-06",
        "url": "https://allevents.in/arad/szülők-akadémiája-ringat-e-az-online-hintaló-a-virtuális-világ-kihívásai-szülői-szemmel/200029132594153",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Arad, Csiky Gergely Főgimnázium, Tóth Árpád díszterem, Strada Vârful cu Dor 22. szám",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Strada Vârful cu Dor 26, 310085 Arad, România",
                "addressLocality": "Arad",
                "addressRegion": "AR",
                "addressCountry": "RO"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.17072",
                "longitude": "21.30677"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Sok szülő emlékszik még arra a pontra, amikor úgy döntött, hogy telefont vesz a gyerekének. Közel akarta tudni magához, biztonságban akarta tudni, kommunikálni vele. De lehet, ma már azt érzi, hogy túl sokszor van probléma a telefon és az internet körül, és ezek inkább elválasztanak, falat képeznek",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Mathias Corvinus Collegium - Erdly",
                "url": "https://allevents.in/org/mathias-corvinus-collegium-erdély/26374213"
            }
        ]
    }
]
```