

# Event Details

- **Event Name**: Fodrásznő – a Budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka
- **Event Start and End Date**: Fri, 21 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Event Description**: Szergej Medvegyev
FODRÁSZNŐ
komédia egy részben

Az előadás időtartama kb. 1 óra 30 perc, szünet nélkül. 

Szereplők:
Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila
Fordító és dramaturg: Kozma András
Díszlet, jelmez és rendező: Viktor Rizsakov

November 21-én, pénteken 19 órakor a nagyszínház termében a Budapesti Nemzeti Színház vendégjátékát láthatja az aradi közönség. A fővárosi művészek Aradra hozzák Szergej Medvegyev Fodrásznő című díjnyertes előadásukat, amely megkapta a X. Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.

A kortárs orosz drámaíró darabja egyszerre krimi és szerelmi történet, megható és nevettető, drámai szövege a boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg. Színpadra lépnek benne Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila színészek.

A fergeteges tempójú produkció Viktor Rizsakov rendező egyik mestermunkája és túl van a 100. előadáson! Az előadás vendégszerepelt Sepsiszentgyörgyön, Minszkben, Jaroszlavlban, Kijevben, Algériában, és látható volt többek között a Szentendrei Művészetmalomban, a veszprémi Pannon Várszínházban, a Gyulai Várszínházban, Sóstón, a Szegedi Nemzeti Színházban, Kapolcson, a tatabányai Jászai Mari Színházban, Kőszegen, Szarvason, az Ördögkatlanban, Szatmárnémetiben és Nagyváradon is. 

Az aradi előadásra érvényesek a nagyszínházi bérletek, jegyek válthatók online az www.eventim.ro honlapon és a nagyszínház pénztárában. A Nemzeti Színház vendégjátéka a hatodik nagyszínpadi produkció az Aradi Kamaraszínház évadában, a korábban beharangozott Halál Velencében című előadást jövőre láthatják a nézők.
- **Event URL**: https://allevents.in/arad/fodrásznő-a-budapesti-nemzeti-színház-vendégjátéka/200029139947141
- **Event Categories**: 
- **Interested Audience**: 
  - total_interested_count: 49

## Ticket Details

- **Ticket URL**: https://www.eventim.ro/ro/bilete/fodraszno-coafeza-arad-teatrul-clasic-ioan-slavici-686941/event.html?utm_source=AllEvents.in&utm_medium=event-discovery-platform&utm_campaign=arad-events

## Event venue details

- **city**: Arad
- **state**: AR
- **country**: Romania
- **location**: Teatrul Clasic "Ioan Slavici" Arad
- **lat**: 46.171263782395
- **long**: 21.315857316491
- **full address**: Teatrul Clasic &quot;Ioan Slavici&quot; Arad, Teatru Ioan Slavici, Piața Avram Iancu, Arad, România, Romania

## Event Organizer details

- **affiliate_id**: 2
- **organizer**: Aradi Kamaraszínház Hivatalos Oldal (https://allevents.in/org/aradi-kamaraszínház-hivatalos-oldal/25511592)

## Event gallery

- **Alt text**: banner
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/35401ae815785f99a13d755a4ff9a29ae2da51f9faf8fb42b5cab5bc36c00171-rimg-w900-h425-dc060305-gmir?v=1762446343
- **Alt text**: thumbnail
  - **Image URL**: https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/ac8c085128900cc25ec254f2b92169d9a9560fd149b4276baf1ffd84685954f7-rimg-w300-h300-dc8d7c70-gmir?v=1762446344

## FAQs

- **Q**: When is the event happening?
  - **A:** Fri, 21 Nov, 2025 at 07:00 pm
- **Q**: Where is the event happening?
  - **A:** Teatrul Clasic &quot;Ioan Slavici&quot; Arad, Teatru Ioan Slavici, Piața Avram Iancu, Arad, România, Romania
- **Q**: Who is organizing the event?
  - **A:** Aradi Kamaraszínház Hivatalos Oldal
- **Q**: What type of event is this?
- **Q**: Where can I find ticket details about Fodrásznő – a Budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka ?
  - **A:** You can find ticket details about this event on AllEvents.

## Structured Data (JSON-LD)

```json
[
    {
        "@context": "https://schema.org",
        "@type": "Event",
        "name": "Fodrásznő – a Budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka",
        "image": "https://cdn-az.allevents.in/events9/banners/35401ae815785f99a13d755a4ff9a29ae2da51f9faf8fb42b5cab5bc36c00171-rimg-w900-h425-dc060305-gmir?v=1762446343",
        "startDate": "2025-11-21",
        "url": "https://allevents.in/arad/fodrásznő-a-budapesti-nemzeti-színház-vendégjátéka/200029139947141",
        "location": {
            "@type": "Place",
            "name": "Teatrul Clasic \"Ioan Slavici\" Arad",
            "address": {
                "@type": "PostalAddress",
                "streetAddress": "Teatru Ioan Slavici, Piața Avram Iancu, Arad, România",
                "addressLocality": "Arad",
                "addressRegion": "AR",
                "addressCountry": "RO"
            },
            "geo": {
                "@type": "GeoCoordinates",
                "latitude": "46.171263782395",
                "longitude": "21.315857316491"
            }
        },
        "eventAttendanceMode": "https://schema.org/OfflineEventAttendanceMode",
        "description": "Szergej Medvegyev\nFODRÁSZNŐ\nkomédia egy részben\n\nAz előadás időtartama kb. 1 óra 30 perc, szünet nélkül. \n\nSzereplők:\nSzűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila\nFordító és dramaturg: Kozma András\nDíszlet, jelmez és rendező: Viktor Rizsakov\n\nNovember 21-én, pénteken 19 órakor a nagyszính",
        "organizer": [
            {
                "@type": "Organization",
                "name": "Aradi Kamarasznhz Hivatalos Oldal",
                "url": "https://allevents.in/org/aradi-kamaraszínház-hivatalos-oldal/25511592"
            }
        ]
    }
]
```